A kínai importtermékek amerikai vámtarifa-emelése és a kínai válaszlépések sok mindenkinek fájhatnak majd, de az Apple-t különösen nehéz helyzetbe hozzák.

Donald Trump amerikai elnök az elmúlt napokban, több hullámban adott utasítást kínai termékek (majdhogynem a teljes kínai import) vámtarifájának 25 százalékra való felemelésére, miután látványosan kisiklottak a tárgyalások a két nagyhatalom gazdasági konfliktusainak rendezéséről. Ezzel párhuzamosan érkeztek a másik oldal válaszlépései is, ugyancsak a megfelelő amerikai termékekre kivetett pótvámok formájában. A mexikói párbajra emlékeztető felállás a fogyasztóktól a piaci szereplőkig szinte mindenkit negatívan érint, az elemzők szerint csak annyi a kérdés, hogy kinek mennyire fognak fájni az elkerülhetetlen áremelések.

A vámháború egyik legnagyobb vesztese az eddig pénznyomdaként működő az Apple lehet. Az okostelefon-piac látványos megtorpanása és az eddig sem különösebben kedvező gazdasági környezet megtette a magáét. Az előző negyedévben is 17 százalékkal csökkentek a cég legnagyobb profitközpontjának számító iPhone-ok bevételei, a leszállított okostelefonok mennyisége pedig még ennél is látványosabban visszaesett. Igaz, a befektetők jó része ebből is azt szűrte le, hogy lejjebb már nincs, így a cég papírjai még így is erősödni tudtak – ettől függetlenül tény, hogy az Apple már nem nagyon tudja hová emelni az okostelefonok árát, miközben a prémium készülékek csökkenő szállítási volumene mellett erre lenne szükség a kiemelkedő haszonkulcs fenntartásához.

Ahogy korábban írtuk, más gyártók stratégiájától eltérően az Apple nem az 5G vagy a hajlítható kijelzők reklámozására, inkább az iPhone-okhoz kapcsolódó szolgáltatások felfuttatására helyezi a hangsúlyt: az Apple Music, az iCloud, az Apple Pay vagy a leendő Apple TV Plus és az Apple Card mind azt a célt szolgálja, hogy a társaság növelni tudja az egyes felhasználókra osztott bevételeket. Ez a folyamat azonban, bár vannak már eredményei, nem lehet képes ellensúlyozni az iPhone-ok drágulását az új vámtételek miatt.

Ott maradni drága, hazamenni még drágább

Hiába dolgozik ugyanis az Apple számos amerikai beszállítóval, az iPhone-ok effektív gyártása mégis Kínában történik. A 25 százalékos importvám a J.P. Morgan számításai szerint a költségek 14 százalékos emelkedését jelentené a teljes ellátási láncra nézve. Ez a vásárlókra terhelve rögtön 1140 dollárra lökné egy 1000 dolláros iPhone árát, és akkor még nem beszáltünk az Apple többi eszközéről, mondjuk a belépő szintű MacBook Airről, ami 1200 dollárról 1370-re szaladna fel. Az elemzők szerint nyilvánvaló, hogy ilyen szintű költségeket nem lenne életszerű egy az egyben a fogyasztókra terhelni.

Az Apple-nek természetesen lehetősége van hazaköltöztetni a gyártást, ezzel azonban nem lenne kint a vízből: egy másik, a Bank of America szakembereitől származó becslés szerint nagyjából 20 százalékkal drágítaná meg az iPhone-ok szállítását, ha a készülékeket teljes egészében az Egyesült Államokban állítanák elő. Ez pedig ugyanaz a szint, ami pillanatok alatt összeomlasztaná az Apple okostelefonjai iránti keresletet – nem beszélve a hosszú idő alatt, drágán felépített ázsiai ellátási lánc felszámolásáról és egyáltalán egy ilyen folyamat járulékos költségeiről.

A J.P. Morgan szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az lesz, hogy az Apple jelenlegi, 38-39 százalékos haszonkulcsából kénytelen lesz 4 százalékpontnyit engedni, ami nagyjából megfelelne annak, ha a hazai piacon benyelné a költségek emelkedését. A cég a világ más részein is árul okostelefonokat, a befektetők türelme pedig egy darabig még kitart, így egy darabig megbirkózhatnak a június 24-én bevezetett pótvámok hatásaival – jól persze így sem jönnek majd ki a dologból, hiszen már az elnök döntésének hírére 6 százalékot zuhant az Apple-részvények árfolyama.

A számításokba azóta a kínai vámokat is érdemes befoglalni, hiszen az iPhone-t nem csak Kínából lesz drágább Amerikába vinni, de ez fordítva is igaz lesz. Az Apple az előző negyedévben Ázsiában, különösen pedig a kínai piacon elég látványosan leolvadtak; mindennek tetejébe ha a kínaiak ugyancsak 25 százalékos vámot vetnek ki az iPhone-okra, az már az az iPhone XS esetében is 160 dolláros áremelkedést jelentene, ez pedig akár a negyedével-ötödével is leronthatja az Apple 2020-as pénzügyi évében az egyrészvényre jutó eredményt.

Piaci hírek

El az útból! Érkezik az OpenAI legújabb üdvöskéje

Ha van is fék az MI-vonaton, azt senki nem akarja használni. A ChatGPT fejlesztője az emberi szintű problémamegoldásra képes o3 modell beharangozásával zárta az évet.
 
Hirdetés

Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel

Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.

A szoftveresen definiált WAN hálózatok kiépítése jóval komplexebb feladat egy hagyományos hálózati fejlesztésnél.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.