Az újdonsült Twitter-tulajdonos rövid idő alatt saját trolltempójához formálta a teljes közösségi oldalt.
Hirdetés
 

"Elon Musk a bántalmazott Twitter-felhasználóknak: kínzóid visszatérnek" címmel számolt be a The Register arról a fejleményről, hogy a Twitteren szakmányban közvéleménykutató Elon Musk jövő héttől általános amnesztiát hirdetett a felfüggesztett fiókok tulajdonosainak. A cím pontosan kifejezi a lényeget.

Musk természetesen ismét egy általa meghirdetett és levezényelt, ezért maximálisan hiteles "nemzeti konzultáció" eredményére hivatkozik. Vox Populi, Vox Dei (a nép szava Isten szava), nyomatékosította tweetjét egy latin mondással, utalva a tömegek bölcsessége néven emlegetett elméletre. Szavazásra, azaz a nép hangjára hivatkozott akkor is, amikor Donald Trumpot visszaengedte az oldalra (aki ugyan egyből azt mondta, hogy már művészileg túljutott a Twitteren, de nála egy ilyen vélemény gyorsan megváltozhat).

A The Register a Musk által bedobott latin idézetet a reneszánsz egyik legnagyobb hatású politikai gondolkodójának, Niccolò Machiavellinek tulajdonítja (részben jogosan, bár maga a kifejezés jóval régebbi, jelentése pedig igencsak szerteágazó, és még Machiavellinél sem egyértelmű). Ha kétséges is a brit lap érvelése, az biztos, hogy a Fejedelem Magyarországon is méltán népszerű szerzőjének nem volt túl jó véleménye a Vox Populiról, ahogy azokról az emberekről sem, akik arra hivatkozva cselekedtek. De ezzel valószínűleg nem csak Elon Musk, hanem – Musk szerencséjére – követői sincsenek tisztában.

Mi lesz a tartalommal?

Musk korábban azt ígérte, hogy lesz tartalommoderációs tanács, és csak annak állásfoglalása alapján lehet majd fiókot visszaállítani. De a Tesla vezére sohasem a türelméről volt híres: a "tudjuk – merjük – tesszük" mondás (újabb magyar párhuzam) két lábon járó demonstrációja (vagy állatorvosi lova?) lehetne. Ezért gyorsan döntött is egyedül, egy teljesen ellenőrizhetetlen "közvélemény-kutatásra" hivatkozva: jövő héten mindenki amnesztiát kap, akit azért tiltottak ki a mikroblog oldalról, mert tweetjeiben

– megpróbált valakit zaklatni, megfélemlíteni vagy elhallgattatni;
– valakit erőszakkal fenyegetett;
– valaki(k)nek nem kívánt szexuális közeledésre utaló üzeneteket küldött;
– sértegetett, trágár üzeneteket küldött másoknak, hogy zaklassa vagy megfélemlítse őket;
– másokat uszított, hogy zaklassanak valakit vagy egy csoportot;
– tömegesen áldozatokat követelő eseményeket tagadott.

Korábban egy fiók felfüggesztése csak a végső intézkedés volt. Akiknek a fiókja erre a sorsra jutott, általában folyamatosan és a figyelmeztetések ellenére is megsértették az oldal szabályait. Musk most ezeket az embereket, csoportokat egy laza mozdulattal visszaengedi, miközben a vállalat létszáma (talán) negyedelődött.

Egyes vélemények szerint az elbocsátások és a felmondások miatt már a kritikus szint alá csökkent. Mások azt jósolják, hogy itt is érvényesül a Pareto-elv, azaz a létszám töredéke is elboldogul az oldallal. Az azonban tény, hogy a moderátor csapatban alig van ember, tehát a szabályokat megsértők ellen legfeljebb egy mesterséges intelligencián alapuló moderátor vethető be, már ha éppen működőképes állapotban van ilyen a Twitternél.

Újabb hirdetők léptek le

Az intézkedés további hirdetőket riaszthat el, azaz még közelebb kerülhet a platform a Musk által is reális lehetőségként emlegetett csődhöz. Német lapértesülések szerint például az Audi teljesen kivonul a Twitterről (anyavállalata, a Volkswagen a hét közepén még csak a hirdetési tevékenység befagyasztását javasolta a csoportba tartozó cégeknek). Az Audi november másodika óta nem frissítette a Twitter-fiókját, írta a Handelsblatt. A német VW Csoport mellett többek között a Stellantis (Alfa Romeo, Chrysler, Citroën, Fiat, Opel, Peugeot stb. márkák tulajdonosa) és a United Airlines is felfüggesztette a twitterezést.

Közösség & HR

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.