A világ elképedve figyeli Elon Musk ámokfutását a Twitternél. Birtokon belülre kerülve először lazán kirúgta az állomány felét, majd olyan szabályokat hozott, hogy gyorsan lelécelt az ott maradottak kb. fele-harmada. A szakértők pedig egymás között fogadásokat kötnek, hogy mikor omlik Musk fejére a tákolmánya.

A kívülállók egy részét valószínűleg mint kísérlet is érdekli a folyamat. A szakértők élesben láthatják, meddig redukálható egy vállalat csapata, hogy az alapszintű működés még fenntartható legyen. Elméleti számítások biztosan vannak erre is (hiszen mindenre IS vannak), de a gyakorlatban, főleg ilyen gyors lefolyással, még senki sem próbálta ki.

Az MIT Technology Review által idézett szakértők lassú halált jósoltak az oldalnak. A lapnak nyilatkozó szakértők szerint ugyanis nem lehet üzemeltetni egy akkora közösségi oldalt, mint a Twitter, olyan kevés humán erőforrással, mint ami a vállalatnál maradt. Először csak az új fejlesztések maradnak el, aztán a kevésbé sürgős hibajavítások, amik előbb-utóbb feldogozhatatlan problémahalmazzá sűrűsödnek.

Ellenvélemény: jól kell megválasztani a maradókat...

A Medium.com felületén azonban felbukkan más vélemény is. Egy tapasztalt fejlesztő szerint egyáltalán nem biztos a Twitter totális összeomlása. Victor Ronin rövid írása, ami élénk vitát váltott ki az Y Combinator fórumfelületén, a Hacker Newson, amellett érvel, hogy a nagyvállalatok esetében az informatikai területre is igaz a Pareto-elv, amely szerint "a következmények 80 százaléka az okok 20 százalékából származik". Ez informatikára lefordítva azt jelenti, hogy a működéshez szükséges érték 80 százalékát a mérnökök 20 százaléka állítja elő (mindez startupokra nem érvényes, szögezi le Ronin).

Ez nem azt jelenti, hogy a mérnökök négyötöde csak a lábát lógatja a fizetéséért. Dolgoznak ők is, csak olyan feladatokon, amelyeknek nincs azonnali hatása (sehová sem vezető projektek, jövőbe mutató kísérletek, belső fejlesztések a jövőbeli karbantartás javítására stb.). És hát akadnak teljesen diszfunkcionális csapatok is, ahol az emberek tényleg nem csinálnak semmit.

Persze a dolog nem ilyen egyszerű, ugyanis tudni kell, hogy ki az a 20 százalék, akin áll vagy bukik a vállalat (jelen esetben a Twitter) működőképessége. (Muskék ezzel nem nagyon foglalkoztak, ezért voltak olyan vicces esetek, amikor egy már kirúgott kollégát azzal akartak visszahozni a céghez, hogy csak tévedésből kapott felmondólevelet.)

Musk is megtehette volna, hogy aszerint szelektál, hogy ki mennyi kódot állít elő, illetve mennyi időt tölt az irodában. Ezek azonban nem árulják a legfontosabbat: ki adja a cég valódi magját, akinek a munkáján áll vagy bukik a működőképesség, írja Ronin. Ha Musk tervszerűen járt volna el, akkor mindenkit megkérhetett volna, hogy nevezzen meg öt embert, akik jól teljesítenek, és akikkel szívesen dolgozna együtt egy új cégben. Egy ilyen felméréssel simán ki lehet szűrni, hogy kik a valódi kulcsemberek. Persze nem feltétlenül azzal az antréval, amivel Musk a céghez érkezett. A módszer ugyanis nem tökéletes: ha az emberek bizonytalannak érzik a szervezetnél a jövőjüket, akkor gyorsan klikkeket alakítanak, és egymásra szavazva igyekeznek kijátszani a rendszert.

És a pénz...

A gyors összeomlást jósolókkal szemben van még egy érve Roninnak, ami talán még a Pareto-elvnél is nyomósabb: a pénz. Az a cég, amelynek vastag a bukszája, rengeteg nagy megrázkódtatást túlélhet. Van az a pénz, amiért bármilyen feladatra lehet embert találni, akik akár a poklok poklát is hajlandók megjárni, hogy előrevigyék a céget. És a Twitter történetében ez is benne van, véli Ronin.

A mérnök igazát mutatja a Twitter kapcsán általunk is felemlegetett Tumblr sorsa. Az egykor ígéretes mikroblog oldal mára jelentéktelen szereplője lett a közösségi oldalak piacának a maga havi 270-280 millió látogatójával (a TikTok kb. 1,5 milliárdot, a Meta oldalai összesen 3,5 milliárdot tudnak felmutatni), de még mindig vígan elketyeg aktuális tulajdonosa (jelenleg az Automattic) finanszírozásából.