Musk drasztikus intézkedéseket ígért, és a múlt héten nyélbe ütött 44 milliárd dolláros felvásárlását követően rögtön neki is látott a dolgoknak. Ahogy a tinta megszáradt a papírokon, a vállalat addigi csúcsvezetőit szinte azonnal ki is kísérték a Twitter San Franciscó-i központjából, nem sokkal később pedig több mint 3700 alkalmazott (a Twitter dolgozóinak nagyjából fele) kapta meg e-mailben a felmondását. Ezzel párhuzamosan bejelentették a Twitter Blue előfizetési modellt is, amelynek célja az lenne, hogy 8 dolláros havi díjért bárkinek biztosítsa a profilok verifikációját, vagyis igazolja, hogy valós személy áll a fiók mögött. A hitelesítést jelző kis kék pipát a Twitter moderátorai eddig ingyen osztogatták, de jellemzően csak ismert embereknek vagy szervezeteknek, akik vagy amelyek esetében tényleg fontos lehetett az önazonosság tisztázása.
A Reuters hétfői beszámolója szerint egyes hirdetők máris csökkentették a költéseiket a Twitteren, amiért Musk azokat aktivista csoportokat hibáztatja, akik nyomást gyakorolnak a közvéleményre a tartalom moderációjának változásai miatt. Az új tulajdonos vasárnap már a saját oldalán jelenthette be, hogy "a Twitternek messze a legpontosabb információforrássá kell válnia a világról, ez a mi küldetésünk. "Pontosan kié is?” – kérdezett vissza Jack Dorsey, a Twitter alapítója és korábbi vezérigazgatója, akikorábbi tapasztalataira alapozva éppen egy új, decentralizált közösségi platformot épít. A bejegyzés ezen kívül is nagy vitát kavart, mivel a felvásárlással kapcsolatos aggodalmak között előkelő helyen szerepelnek Musk sajátos elképzelései a szólásszabadságról és a moderálásról, látszólag figyelmen kívül hagyva az ilyen gyakorlatok valódi tétjét.
Az üzletember korábban már bejelentette, hogy létrehoznak egy változatos nézőpontokat megjelenító moderációs tanácsot, ennek felállítása előtt pedig nem kerül sor jelentősebb tartalmi döntésekre vagy fiók-visszaállításokra. A hétvégén ugyanakkor azt is világossá tette, hogy azokat a Twitter-felhasználókat, akik a parodisztikus szándék egyértelmű jelzése nélkül személyesítenek meg valaki mást, figyelmeztetés nélkül és véglegesen felfüggesztik. A Twitter korábban figyelmeztetést küldött a felfüggesztések előtt, de a kiemelt megjelenést és kevesebb reklámot biztosító előfizetések feltételeként széles körú ellenőrzést vezetnek be, így figyelmeztetés és kivétel sem lesz az új szabály alól. A névváltoztatás a minősítés felfüggesztésével jár, de a hírek szerint egyre szaporodnak az oldalról hirtelen eltünedező hírességek is.
Túl jól sikerült a Twitter felforgatása
Szombaton már frissítették is az Apple App Store-ban található alkalmazását, hogy elkezdhessék beszedni a 8 dollárokat. A bevétel sürgős növelése, illetve a mérleg javítása Musk szerint amúgy is prioritást jelent. Már a tömeges elbocsátásról szólva is elmondta: a vállalat nem engedheti meg magának, hogy napi 4 millió dolláros veszteséggel működjön. Legalábbis néhány napig ez volt a helyzet, de aztán a New York Times még vasárnap megírta, hogy egyelőre a keddi félidős választások utánra halasztják az ellenőrző pipa bevezetését az új szolgáltatás előfizetői számára. A zűrzavart pedig tovább fokozták azzal, hogy a kirúgott alkalmazottak közül máris több tucatnyit próbálnak visszahívni a céghez. A Bloomberg News úgy tudja, hogy őket tévedésből bocsátották el, vagy hirtelen rájöttek, hogy nem nélkülözhetők a Musk által elképzelt funkciók kiépítéséhez.
Az egész kapkodást egyébként jól jellemzi a minősítési rendszer átalakításának elhalasztása az amerikai választások utánra, ami éppenséggel alátámasztani látszik a vele kapcsolatos félelmeket. Főleg, hogy időközben kiderült: az előfizetések az első körben csak egy sima pénzért pipa program részei lesznek, de érdemi felhasználói azonosítást nem biztosítanak. Igaz, a hivatalos indoklás szerint a havi díj túl drágává teszi majd a szoftverrobotokból álló hálózatok üzemeltetését, azért viszont nem valami sok a 8 dollár, hogy egy rosszindulatú szereplő sokkal könnyebben léphessen kormányzati személyek, hírességek vagy márkák helyébe. A Reuters mások mellett a francia kormnányszóvivőt is idézi, aki már bejelentette, hogy egy fillért sem fizet a kék pipáért: szerinte a Twitter nyugodtan törölheti a fiókját, ha a hitelesítést olyan dolognak gondolja, amiért fizetni kellene. Bár a Twittert jelentős kommunikációs csatornának tartja több mint 10 millió francia felhasználóval, azt problémásnak látja, hogy a csatorna egyetlen ember kezébe került, akinek ráadásul nyugtanító ambíciói vannak.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak