Európa egyik legértékesebb startupja ha lassan is, de végül megérkezett Magyarországra. A svéd cég aktív terjeszkedést ígér, így vélhetően egyre több dolgot vehetünk majd részletekben, kamatmentesen.
Hirdetés
 

Alapítását követően 18 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a vásárolj most, fizess később (Buy Now Pay Later - BNPL) szektor meghatározó szereplője elérjen hazánkba. A cég ez alkalomból kiadott sajtóközleménye szerint a Klarna kamatmentes Fizetés 3 részletben szolgáltatással és vásárlási alkalmazással lép be a magyar piacra.

Az utóbbi időben egyre népszerűbbé váló BNPL-konstrukció lényege, hogy a vásárlónak nem kell azonnal fizetnie, viszont a terméket rögtön birtokba veheti. A Klarna konstrukciójában az összeget három kamatmentes részletre bontva egyenlíthetik ki az ügyfelek (mindenféle bonyolult banki szerződések mellőzésével).

A 2005-ben Svédországban alapított fintech első körben többek között az Orsay divatmárkával, valamint a Footshop, a Zoot és a Puma webáruházakkal állapodott meg, de a cég már az elkövetkező hetekben újabb együttműködéseket lengetett be.

A Klarna a magyar piacralépés előtt elvégzett egy kutatást is a nyáron. Ennek eredménye szerint honfitársaink nagy részét érdekelheti az elosztott fizetéses konstrukció. A felmérésből kiderült például, hogy a válaszadók 79 százaléka szívesebben vásárolna olyan webáruházban, amely lehetővé teszi, hogy a terméket még azelőtt megnézhesse, kipróbálhassa, mielőtt fizetne érte. 59 százalékuk nagyobb biztonságban érzi magát, ha az online áruházban lehetőség van arra, hogy szállítás után fizethessen. És bár Magyarországon a BNPL-típusú megoldások viszonylag újak, a lakosság közel fele (48%) úgy nyilatkozott, hogy drágább termék vásárlása esetén szívesebben osztaná meg a fizetést a BNPL segítségével.

Növekedve szegényednek

A Klarna működését az elmúlt évek során sajátságos kettősség jellemezte. Egyik oldalról a felhasználási adatok, a forgalom, a tranzakciók értéke mind töretlen emelkedést mutat. A cégnek immár több mint 150 millió aktív felhasználója van, akik bő félmilliárd kiskereskedelmi partner kínálatából válogathatnak a világ 24 országában. A bevétel tavaly már közelített a 2 milliárd dollárhoz, ami nagyjából négyszerese a 2017-ben produkált forgalomnak.

Probléma viszont, hogy a nagy növekedés közben elveszett a profitabilitás. Utóbbi ugyan startupoknál nem feltétlen tragédia, ám a svéd cégnek 2019 előtt sikerült stabilan nyereséges pályára állni. Azóta azonban csak emelkednek a mínuszok: 2022-ben éves szinten már 1 milliárd dollár volt a veszteség. Mindebben szerepet játszott a világgazdaság megakadása, ami a fogyasztókat sokkal visszafogottabb költekezésre szorította.

A helyzetre elbocsátásokkal és egyéb megszorításokkal reagáló Klarna a legutóbbi üzleti jelentésében már a veszteségek jelentős csökkentéséről számolhatott be, a menedzsment szerint pedig hamarosan ismét profitábilisak lehetnek negyedéves, majd éves viszonylatban is.

Hullámvasút

Mindez azonban nem tett jót a cég értékelésének. A vállalatot 2021-ben még 46 milliárd dollárnyira értékelték, aminek nagyjából 85 százaléka egyetlen év alatt elpárolgott. A Klarna legutóbbi, tavalyi befektetési köre ugyanis már csak 6,7 milliárdra értékelte a céget.

A nyereséges út megtalálása ezen nyilván sokat tud emelni, de a svédek üzletére nagy kockázatot jelent, hogy idén tavasszal az Apple is belépett a BNPL-piacra. Egyelőre csak az USA-ban. 

Konzumer tech

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.