A magyar központ évi tíz százalékos bővítését tervezi a LogMeIn
Multinacionális és multikulturális fejlesztőközpontot akarnak, ahol a kísérletezésnek is teret engednek.
Másfél évtized után lép szintet a wifi hálózatok biztonsága
Elkezdték osztani a WPA3-as tanúsítványokat, de az új protokoll széles körű elterjedéséhez még időre van szükség.
Robotgalambokkal erősít Kína
Valószínűleg nem a béke nagykövetei leszenek azok a madárra hasonlító drónok, melyek tesztelése már javában zajlik a távol-keleti nagyhatalomban.
Beköltözik a Firefoxba a HaveIBeenPwned jelszóellenőrzője
Már a böngészőben kiderülhet, ha egy felhasználónév-jelszó páros kompromittálódott.
100 milliárd dollárt érhet az Instagram
A Facebook egymilliárdot adott az alkalmazásért 2012-ben. Az eltelt időszak Zuckerberget igazolta.
Trump hazafias vámjai vághatnak alá az amerikai csipgyártóknak
Fekete hétfőt hozott a tőzsdén a processzorgyártóknak az a befektetői félelem, hogy az amerikai elnök által szorgalmazott kereskedelmi szigorítások a visszájára sülnek el.
Az IBM számítógépénél is van kisebb, a Michigani Egyetem ismét a csúcson
Visszavették a Michigani Egyetem kutatói a vezetést az IBM-től: a Big Blue gépénél tízszer kisebb számítógépet építettek.
Már nem kínai a világ leggyorsabb szuperszámítógépe
Kína öt év után szorult le az első helyről, de a toplistát azért továbbra is megszállva tartja.
Az Oracle negyedéves jelentésében most nem a számokra kellett figyelni
Nőttek a bevételek, mégis bezuhant a részvényárfolyam. Így hatott az, hogy az Oracle mostantól a licencbevételekkel együtt kezeli a felhős üzletét.
Pénteken indul az MKB Bank óriás toronyugrásban
Június 29-én bankzárás után belefognak minden idők legnagyobb magyar banki informatikai projektjébe: lecserélik az MKB Banknál a számlavezető rendszert.
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.