Újabb egymilliárd dolláros befektetés a legértékesebb MI-fejlesztőbe
A kínai SenseTime elképesztő tempóban fejlődik, és ilyen ütemben szívja fel a befektetői tőkét is.
Hekkerek rámolták ki a világ egyik legnagyobb egészségügyi laborját
Nem a vizelet- és székletmintákra, hanem az egészségügyi adatokra mentek. Ma ez az egyik legértékesebb adat a tengerentúlon.
Szupererő birtokában van a Microsoft?
A negyedévben 30 milliárd, éves szinten 110 milliárd dollár fölötti bevétel, erőteljes növekedés, hasít a felhő – mi kell még?
Jól alakulnak az SAP felhős tervei
A negyedéves jelentése szerint a cég 6 milliárd eurót keresett, aminek több mint ötödét a felhő hozta.
A hazai kkv-knak még nem sürgős a digitalizáció
Nem sokat változott két év óta a hazai kis- és középvállalkozások digitális átálláshoz való hozzáállása, zömük csak az üzletmenetre fókuszál, a digitalizációt szükséges rosszként ítélik meg.
Nem bírnak magukkal a csipgyártók menedzserei
A Texas Instruments vezérigazgatója két hónap alatt már a harmadik iparági csúcsvezető, akit a céges etikai kódex megsértése miatt távolítanak el.
Ezek voltak az amerikai techcégek legnagyobb EU-s büntetései
A Google szerdai, 4,3 milliárdos rekord bírsága mellett az Európai Bizottság már korábban is kiosztott néhány csekket.
Saját transzatlanti kábelt fektet a Google
Az Egyesült Államokat és Franciaországot köti majd össze, a távközlési szolgáltatók ezúttal kimaradnak a projektből.
Meglépte core rendszerének cseréjét az MKB
Erős két héten van túl a bank informatikai csapata. A felmerülő hibákat folyamatosan javítják.
Jövő év elején jöhet a hajlékony képernyős Samsung telefon
A WSJ szerint a kisebb tablet méretű eszközt félbehajtva teheti majd zsebre, akinek lesz rá 1500 dollárja.
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.