Jelszókezelésben erősített a Firefox új főverziója
A Lockwise jelszókezelő automatikusan riasztja a felhasználót, ha kompromittálódott valamelyik tárolt bejelentkezési adata.
Magyar taggal indul a Facebook ellenőrző testülete
A Facebook legfelsőbb bíróságaként emlegetett felügyelő bizottság, ami elvileg Mark Zuckerberg döntéseit is felülbírálhatja majd, és kötelező erejű döntéseket hoz a tartalom moderálásáról.
MI-vel gyorsítanák a koronavírus ellenszerének fejlesztését
A most indult Epitopes.world mögött komoly szakmai csapat áll. A mesterséges intelligenciára épülő, interaktív platformmal azokat az ötleteket igyekeznek kiszúrni, amelyek jobb eséllyel vehetik fel a harcot a fél világot karanténba záró vírus ellen.
Szétrombolta a járvány az Airbnb üzletét
Valószínű, hogy a vállalat idei forgalma a tavalyi felét sem éri majd el, és a cég a jelentős megszorítások mellett bejelentette alkalmazottai negyedének elbocsátását is.
Javítanák az internetes adatcserével szembeni bizalmat
Erős csapattal indul a kedden bejelentett Trust over IP Foundation, ami a Linux Alapítvány alatt fog működni. Szabványgyűjteménnyel növelnék a bizalmat.
Még soha nem látszottak ennyire tisztán a kiberfenyegetések
Óriási nyomás alatt állnak a vállalatok IT-biztonsági rendszerei. Hogyan optimalizálható a védekezés? Csapatmunkával.
Ócskapiacon hevernek a Tesla-tulajok adatai
Egy etikus hekker az eBay-en vásárolt olyan, Tesla-modellekből leselejtezett számítógépeket, amelyekből sikerült kinyernie a felhasználók korábbi tevékenységével kapcsolatos adatokat.
Hétéves átkot tört meg az Apple
Az idei első negyedévben olyasmi történt Cupertinóban, amire 2013 vége óta nem volt példa. És mindezt a koronavírusnak köszönhetik.
Arcfelismeréssel működhet a brit koronavírus-útlevél
A brit kormányzat egy olyan, arcfelismerő technológiára épülő azonosítási megoldást vizsgál, amely a megfelelő helyeken gyorsan ellenőrizheti a fertőzéssel szembeni védettséget – már ha létezik egyáltalán ilyen védettség.
Egyre több contact center válik felhőalapúvá az elsőrangú vásárlói élmény biztosítása érdekében
Ügyfélszolgálat vagy "vásárlóiélmény-központ"? Mint a vállalkozások minden részének, egy contact centernek is az ügyfelek igényei és elvárásai szerint kell fejlődnie. Ez pedig ma azzal jár, hogy át kell fogniuk minden értékesítési csatornát a telefonostól a közösségi oldalakig. Ennek a kihívásnak a legjobban a felhőalapú contact center megoldások tudnak megfelelni.
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.