Már az első robottaxik is rendes felfordulást okoznak San Franciscóban
A Cruise máris bővítené flottáját és a szolgáltatás működési tartományát, a helyi közlekedési ügynökségek szerint azonban nem élesben kellene fejlesztgetni a kiforratlan technológiát.
Demokratizálta a vállalati informatikát a járvány
Egy globális kutatás szerint az elmúlt két évben a nem informatikai területen dolgozóknál a technikai tudás mellett az IT-val kapcsolatos hozzáállás is sokat javult.
Tényleg rossz helyen keressük a valódi mesterséges intelligenciát?
A Meta vezető MI-tudósa szerint építettünk ugyan egy létrát, de ha a Holdra akarunk eljutni, az egy létrával biztosan nem fog sikerülni.
A mobilgyártóknak nagyon nem hiányzott a GPS indiai fejlesztésű versenytársa
Az indiai kormány feszes határidőt állapítana meg az új okostelefonok és a NavIC rendszer kompatibilitásának biztosítására, ami a gyártók oldalán extra költségeket és a termékfejlesztési ütemtervek felborítását jelentené.
Egy LinkedIn-kutatás szerint a gyengébb az erősebb
Már amennyiben felhasználók közötti kapcsolatról van szó, és az erősség mérőfoka az új állás találásának esélye.
A Google dolgozói szerint a vállalat tele van pénzzel, de közben rajtuk spórolna...
Felkavarták az indulatokat a menedzsment költségcsökkentési tervei. Sundar Pichai New Yorkban magyarázkodott egy "állománygyűlésen".
Halhatatlan lesz Darth Vader hangja
Az ikonikus figura hangját kölcsönző James Earl Jones 91 évesen már nem dolgozna többet, de engedélyt adott arra, hogy a továbbiakban a mesterséges intelligencia segítségével szólaljon meg a Star Wars-univerzum egyik legfőbb gonosza.
Fél Ausztráliát letölthették egy hekkertámadásban
A kontinensnyi ország második legnagyobb telkójánál történt súlyos incidens. A vizsgálatok még tartanak, de akár 10 millió ügyfél személyes adata is illetéktelen kezekbe kerülhetett.
Az Interpolig jutott a Terraform Labs és alapítója ügye
A stablecoint kiadó dél-korei vállalat összeomlása súlyos csődhullámot indított a kriptovilágban. Az alapító-vezetőt csalással vádolják, csak épp senki sem tudja, hol van.
Nem akarják egyedül cipelni terheiket az európai távközlési szolgáltatók
A tervezés, az energia, az alapanyagok és az eszközök ára is elszállt, így a legnagyobb operátorok szerint legfőbb ideje, hogy a hálózatfejlesztésekből profitáló online üzletek is kivegyék a dologból.
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.