Jack Dorsey tavaly ilyenkor még a Twitter vezérigazgatója volt, most egy ott elindított kísérletéből lehet tényleges alkalmazás.

Aki alternatívát keres az Elon Musk tulajdonába került Twitter helyett, annak nem kell messzire mennie, ugyanis a Twitter alapítója és korábbi vezérigazgatója, Jack Dorsey pont ilyesmit próbál létrehozni. A Bluesky Social nevű platform egy új, decentralizált közösségi hálózat lenne, ami állítólag a "felhasználói adatok visszaszerzésére" törekszik majd. Erre azonban még várnunk kell valamennyit, mert az alkalmazás jelenleg akkor is zárt béta formában alatt fut, ha a cég hivatalos blogján megjelent bejegyzés szerint hamarosan nyilvánossá teszik a Bluesky appot. (A bétás várólistára addig is ezen az oldalon lehet jelentkezni.)

A Futourism tegnapi beszámolója alapján magáról az alkalmazásról nem sokat tudunk, legyen szó a legfontosabb funkcióiról vagy a tényleges bevezetés ütemezéséről. A fenti bejegyzésben szereplő AT Protocolt viszont már előrelépésnek tartják a korábban bemutatott technológiákhoz képest, amennyiben "a legújabb decentralizált technológiai ötleteiket integrálja egy egyszerű, gyors és nyílt hálózatba." Ennek fő jellemzői lennének a hordozható felhasználói fiókok vagy az "algoritmikus választást”, vagyis az AT Protokoll "nyitott algoritmus módja", amely a megszokottnál erősebb kontrollt biztosít a felhasználóknak.

Minden a Twitternél kezdődött

Ha mindehhez hozzávesszük az interoperábilitásról és a javuló teljesítményről szóló ígéreteket, akkor lényegében egy olyan általános böngészőről beszélünk, amelyik lehetővé teszi a közösségi platformok közötti váltást és annak szabályozását, hogy ki mit láthat és milyen adatait kívánja rábízni az adott platformokra. Maga a Bluesky projekt egyébként 2019-ben éppen a Twitternél indult Dorsey irányítása alatt (a felvázolt problémákról és azok megoldásáról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben), és egy olyan nyílt, decentralizált szabvány kifejlesztését célozta meg a közösségi médiában, amelyet a Twitter is vevezethetett volna saját üzletében.

A dolgok azóta többször is a fejük tetejére álltak, kezdve Dorsey tavaly novemberi félreállításával, majd legutóbb a Twitter és Elon Musk hosszú vergődés után nyélbe ütött üzletével. A mostani beszámolók kiemelik, hogy a Bluesky lényege elvileg nem a többi közösségi oldallal való versengés, de Dorsey már egyértelművé tette, hogy mindenkit a versenytársának tekint, aki megpróbálja maga alá gyűrni a közösségi média alapjait jelentő rendszereket vagy az azt használó emberek adatait. Mivel ez nagyjából minden iparági szereplőre ráhúzható, a következő kérdés az lesz, hogy hogyan viszonyul majd egymáshoz a Bluesky és a Musk alatt minimum érdekes irányba induló Twitter.

Közösség & HR

A világ pénzét költötte szerverekre a világ

Az IDC számításai szerint csak 2025 utolsó negyedévében több mint 125 milliárd dollár értékben vették a vasat. Az MI-hájp hajtotta építkezési lázat pedig még a gazdasági, geopolitikai kockázatok sem tudják érdemben csillapítani.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.