Miközben a második negyedévben még tartották magukat a tabletes eladások, az idei harmadik periódus már nem sikerült rózsásra.

Egyszer volt Budán kutyavásár, avagy minden csoda három (hó)napig tart. Nagyjából így lehetne sommázni az IDC legfrissebb piaci jelentését a táblagépek globális értékesítéséről. Mint kiderült, a tabletes szegmens sem tudja függetleníteni magát a végtelenségig a világban jelenleg uralkodó, rendkívül negatív gazdasági tényezőktől.

Az amerikai piackutató szakemberei szerint az idei harmadik negyedévben összesen 38,6 millió készüléket értékesítettek globálisan, ami közel 9 százalékkal marad el az egy évvel ezelőtti teljesítménytől. Mindez ugyan még mindig sokkal szebb, mint a PC-piacon mért 15 százalékos zuhanás, ugyanakkor szabályt erősítő kívételt csinál a tabletek előző negyedévben mutatott nagyjából stagnálásból.

 

Tabletes eladások 2022/Q3 - IDC
Infogram


A nagy szállítók közül az éllovas Apple majdnem tudta hozni a 2021-es eladási számait, míg a második Samsungnál már markánsabb mínuszt hozott a legutóbbi negyedév. Az Amazon nagyjából a piaci átlagnak megfelelő bukóban van, a Lenovo viszont folytatta rossz sorozatát: a második negyedévben mért 25 százalék után ezúttal több mint 36 százalékkal maradt el az egy évvel ezelőtti forgalmától.

Üditő kivételként szerepelt viszont a Huawei, ahol éves összevetésben nőtt az értékesítés. Az amerikai szankcióktól nyögő kínai gyártó főleg a fejlődő piacokon tudott extra eladásokat generálni olcsóbb készülékeivel, de az IDC elemzői azt is megjegyzik, hogy jól jöttek az Oroszországot sújtó szankciók is, mivel a vállalat így könnyebben tudott érvényesülni a legtöbb nagy rivális által tavasz óta bojkottált régióban.

Konzumer tech

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.