Az MLSZ a foci-Eb kibervédelmi kihívásaira is Marco Rossival készül
A szövetség a Szerencsejáték Zrt.-vel, az SZTFH-val és Országos Rendőr-főkapitánysággal közösen indított kampányt a sportfogadók és szurkolók védelméért.
Ez a két robot uralja majd a mesterséges intelligencia következő hullámát
Az Nvidia vezérigazgatója szerint a robotok inváziója várható, különös tekintettel a humanoidok és az önvezető járművek széles körű elterjedésére.
Filléres eszközökkel verhetők át az önvezető autók
Egy kutatócsoport kartonlapra ragasztott alufóliával és színes képpel verte át a Baidu sokféle szenzorra építő autonom rendszerét.
A biztonság is a Broadcom/VMware malmára hajtja a vizet
Előfizetés hiányában elég komoly biztonsági rések maradhatnak javítás nélkül a VMware infrastruktúrákon. Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.
Az AMD új MI-csipekkel zárkózna közelebb az Nvidiához
Bár az AMD részvényeinek értéke is több mint kétszeresére nőtt 2023 eleje óta, az Nvidia papírjai ugyanebben az időszakban hétszer lettek drágábbak, ahogy a versenytárs zsebre tette az MI-adatközpontok piacát.
Az Android röccenti be az okostelefonos piacot
Idén a becslések szerint 4 százalékkal nőhet a leszállított készülékek száma, amihez az Apple nem sokkal járul hozzá.
Durva hamis hírekkel támadtak orosz hekkerek
A lengyel állami hírügynökség oldalára került fel pénteken egy katonai mozgósítást bejelentő hír. Eközben az is kiderült, az európai politikusok nagy ívben tesznek a biztonságra.
Filmbe illő luxusban élt a rekord méretű botnet gazdája
Az amerikai hatóságok összehangolt nemzetközi akció keretében kapcsolták le a bűnözőt, aki saját maga közel 100 millió dollárt keresett a hálózattal, ügyfelei pedig sok milliárd dolláros kárt okozhattak a segítségével.
Kémek fülese: hangzavarban is csak azt közvetíti, amire kíváncsiak vagyunk
A Magánbeszélgetések Harry Caulja valószínűleg megnyalja tíz ujját, ha ilyen cuccal dolgozhatott volna.
Több százezer routert sütöttek ki egyetlen támadással
Az eset még tavaly történt az USA-ban, de a részletek csak egy biztonsági cég friss jeletése után kezdtek összeállni.
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.