Az amerikai hatóságok összehangolt nemzetközi akció keretében kapcsolták le a bűnözőt, aki saját maga közel 100 millió dollárt keresett a hálózattal, ügyfelei pedig sok milliárd dolláros kárt okozhattak a segítségével.
Hirdetés
 

Az amerikai igazságügyi minisztérium a múlt héten jelentette be egy 35 éves kínai állampolgár letartóztatását, akit az FBI szerint jó eséllyel a valaha felderített legnagyobb botnet üzemeltetésével vádolnak. A vonatkozó sajtóközlemény alapján Yunhe Wan és bűntársai kamu VPN-szolgáltatásokat hirdető popup-ablakokat használtak rosszindulatú programok terjesztésére, amelyekkel a Windows rendszerű otthoni számítógépek millióit fertőzték meg "közel 200 országban" – ez nem rossz teljesítmény, ha abból indulunk ki, hogy az ENSZ jelenleg a Vatikánnal és Palesztinával együtt is 195 országról tud világszerte.

A bűnözök az internetre csatlakozó eszközökkel egy kiterjedt proxy-szolgáltatást hoztak létre, ami valódi felhasználók IP-címe mögé rejtette a hozzáféréssel rendelkezőket. Wan és társai abból csináltak pénzt, hogy más kiberbűnözőknek árulták ezeket a hozzáféréseket a "911 S5" néven hivatkozott hálózathoz, akik a minisztérium szerint számítógépes bűncselekmények egész sorára, köztük pénzügyi csalásokra, személyazonosság-lopásra, sőt gyerekek kizsákmányolására is igénybe vették azt. A botnet 2014-es indulása óta 99 millió dollárt termelhetett a hatóságok becslése alapján.

Mások még többet kerestek rajta

Wan a mai árfolyamon 35 milliárd forintnak megfelelő bevétel nagyját ingatlanokra, autókra és órákra költötte, amivel a közleményben idézett minisztériumi tisztviselő szerint már-már filmes forgatókönyvet idézett. A mostani ügyben azonban akár 65 évnyi börtönbüntetés is kinéz neki, miután lefoglalták tőle mások mellett Ferrari, BMW és Rolls Royce típusú járműveit, több mint egy tucat hazai és nemzetközi bankszámláját, több mint két tucat kriptovaluta-pénztárcáját, illetve 21 lakását és befektetési céllal vásárolt ingatlanait is az Egyesült Államokban, Thaiföldön, Szingapúrban és más országokban.

A beszámolók szerint a Wan elleni vádemelés egyik legszembetűnőbb állítása mégis az, hogy a 911 S5 botnet segítségével külföldieknek is lehetőségük volt munkanélküli amerikai állampolgárnak kiadni magukat a koronavírus-járvány idején, ezek a szereplők pedig együttesen közel 6 milliárd dollárnyi COVID-támogatást nyúltak le az amerikai államtól. Az ügy további alakulását ezen felül nagyban befolyásolják majd azok a vádak is, amelyek értelmében a hálózatot internetes zaklatásra, terrorfenyegetésre és gyermekek szexuális zaklatását tartalmazó anyagok továbbítására is felhasználhatták.

Biztonság

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.