Őket zsákolta be mostanáig a Google
A HTC-üzlet a vállalat eddigi hatodik legnagyobb értékű felvásárlása volt, igazán nagy buliba csak egyszer ugrottak bele.
Nyargalnak a Kínai unikornisok
Néhány évvel ezelőtt szinte csak Amerikában lehetett igazán nagyra növeszteni egy startupot. Mára viszont az USA sokat vesztett dominanciájából.
Ezért nehezebb egy insurtech cégnek, mint a fintecheknek
A világ biztosítási piaca közel 5 ezer milliárd dollár. Ennek egy részét hamarosan elvehetik az insurtech cégek. De ez mindkét félnek kemény küzdelem lesz.
Kiderült, hogyan sarcolná meg az EU az online óriásokat
Az Unió akár jövő tavasszal új szabályozást vezethet be, az Európai Bizottság már a tagállami vétókkal is szembeszállna.
A legjobb IT-sokat keresik tizenkilenc kategóriában
Ha akarja tudni, mennyire jó, a hétvégén még jelentkezhet az Országos IT Megmérettetésre! CeBIT-es utazást is nyerhet.
Itt a prepaid kártya a mobilfizetésben is
Két hét elteltével már a nem OTP-s ügyfelek közül is több ezren igényelték a Simple mobiltárca prepaid kártyáját.
Így erősíti a Windows 10 biztonságát a Fall Creators Update
A biztonságtudatosságot azonban ezek sem pótolják, csak akkor érnek valamit, ha valaki tudatosan használja a rendszerét.
Piacra dobták a kikapcsolhatatlan iPhone-t
Alig pár nappal a megjelenés után kiderült, hogy hiába tilt le a felhasználó bizonyos adatkapcsolatokat, az iOS 11-gyel bíró telefon ezt titokban felülbírálja.
Microsoft, Cisco, Google – mindenhova bejutottak a hackerek a CCleanerrel ?
Sokkal nagyobb lehet a közkedvelt rendszeroptimalizáló megtámadásának hatása, mint az elsőre látszott.
Véres harc lesz az új iPhone-okért
A legfrissebb értesülések szerint október közepéig egyetlen iPhone X-et sem fognak gyártani. Hosszú hónapokba telhet a kezdeti kereslet kielégítése.
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.