Unikornisoknak nevezik azokat a startup vállalkozásokat, amelyek a befektetői értékelések alapján elérték az egymilliárd dolláros cégértéket. Hagyományosan az Egyesült Államokban, azon belül pedig leginkább a Szilícium-völgyben találhatta meg szerencséjét legbiztosabban egy-egy induló, nagy növekedési potenciállal rendelkező technológiai vállalat, ám egy friss jelentésből kiderül, erről már inkább csak múlt időben beszélhetünk.
Hol van már 2013...
A CB Insights adatbázisában jelenleg 214 magánkézben lévő vállalkozást tartanak számon, amely elérte, illetve meghaladta a bűvös egymilliárdos szintet. Az elit klubba tavaly belépő cégek közül viszont már csak 43 százaléknak volt amerikai székhelyű. A változásokat jól személteti, hogy 2013-ban ugyanez az arány még elérte a 73 százalékot.

Friss unikornisok éves eloszlása az USA és a világ többi része között
Ahogy az nagyon szépen kirajzolódik a fenti oszlopdiagramon, az Egyesült Államok egyre kevésbé tudja tartani a lépést a nem amerikai vállalatokkal. Ennek egyenes következménye, hogy a teljes, bő kétszáz céget tartalmazó listán sincs komoly előnye már az USA-nak. A CB Insights információi alapján ma már csak a cégek nagyjából fele köthető a szuperhatalomhoz.
Robog a kínai gyorsvonat
A globális arányok kiegyensúlyozásáért ugyan sokat tettek az európai cégek is az elmúlt években, ám az igazi gőzhengert tagadhatatlanul Kínában indították be. Az USA-n kívül működő unikornisok több mint fele a távol-keleti országban van bejegyezve, azaz globálisan nagyjából minden negyedik egymilliárd dolláros privát cég kínai.

Nem amerikai unikornisok országonkénti eloszlása
A technológiai status quo lehetséges felborulásáról és keletre tolódásáról már tavaly is cikkeztünk. Az akkor leírtakat erősítik ezek az adatok is. Különösen akkor, ha megnézzük, hogy Kína után a második legtöbb jól menő vállalkozást India adja. Európát a még mindig erős Egyesült Királyság és Németország képviseli, de utánuk ismét ázsai jön, a háromszázalékos részesedéssel büszkélkedő Dél-Korea személyében.
Persze a darabszám csak egy dolog. Az sem mindegy, hogy egy-egy vállalkozás mennyivel tudja túlnőni ezt a bizonyos egymilliárdos belépési szintet. Ebből a szempontból sincs oka panaszkodni Kínának, hiszen a tíz legmagasabbra értékelt nem amerikai vállalat közül hét kínai. Ázsai erejét mutatja, hogy a maradék háromból kettő Indiában működik. Ide egyetlen európai cég tudott befurakodni: a svéd zenei szolgáltató, a Spotify.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?