Két hét elteltével már a nem OTP-s ügyfelek közül is több ezren igényelték a Simple mobiltárca prepaid kártyáját.

Háttérbeszélgetés keretében igyekeztek minél komplexebb képet adni az OTP legújabb fejlesztéseiről és a jövőbeni terveiről a bank digitalizációért is felelős vezetői.  Szó esett többek között a mobilfizetési piacról és annak kihívásairól, a Simple kártya bevezetésének a tapasztalatairól. 

A mobiltárcával már több mint egymilliárd forintot költöttek el az ügyfelek

Mint korábban megírtuk, a bank saját fintech cége az OTP Mobil által az androidos, érintéses fizetésre (NFC) alkalmas okostelefonokra fejlesztett Simple alkalmazásban június 21-én indulhatott el a mobilfizetési funkció, amelyet az első időszakban csak OTP-s bankkártyával lehetett használni. Két héttel ezelőtt viszont már megjelent benne a virtuális feltöltőkártya is, amelynek igénybevételével már a nem OTP-s ügyfelek is fizethetnek vele mobilon. A más bankok Simple alkalmazást letöltő ügyfelei a prepaid kártyát a pénzmosás elleni törvényben megszabott maximum havi 65 ezer forinttal tölthetik fel.

Benyó Pétertől, az OTP Mobil ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy az OTP Simple mobiltárcáját pár hónap alatt több mint 30 ezren használták, és már több mint 1 milliárd forintot költöttek el vele. Az idei első félévben az applikáción keresztül már több mint 500 ezer tranzakció zajlott le, az első hathavi forgalom értéke már meghaladta a tavalyi teljes évét. Az említett prepaid-kártyát pedig a bevezetés óta már 3500-an igényelték.  

A Simple-nek egyébként jelenleg több mint 360 ezer felhasználója van, de a vezetők még óriási a potenciált látnak benne, hiszen felmérések szerint 1,2 millió nfc-képes androidos okostelefon van Magyarországon.

Felpörgetett digitalizáció több szinten is

A digitalizációval összefüggő korszerűsítés három szinten is zajlik az OTP-n belül – mondta el Csányi Péter, az OTP Bank ügyvezetője. Az első a banki termékek kiválasztásának online útra terelése, ennek egyik újdonsága a moduláris, az ügyfél által összeállítható számlacsomag, amihez több mint 280-féle variáció áll rendelkezésre. Ott van az online módon igényelhető személyi kölcsön, aminek az intézése átlagosan 45 perc, ezen a módon eddig már több mint 3 milliárd forintnyi hitelt folyósítottak.

Egy másik szintet képvisel a fióki folyamatok digitalizálása, ennek kapcsán az ügyvezető kiemelte a készpénzbefizetős ATM-ek beállítását, ezekből az év végéig kétszázat helyez üzembe a bank. Ide sorolható a digitális aláíró pad, amellyel rengeteg papírmunkától mentesülnek az ügyintézők és az ügyfelek is.   

A harmadik szintet a fizetési rendszerek forradalmasítása jelenti, amit a már említett saját fintech cégeivel, a lakossági fejlesztésekkel foglalkozó OTP Mobil Kft-vel, illetve a vállalati ügyfeleknek felhő alapú megoldásokat fejlesztő EBIZ Kft.-vel valósít meg a bank.

A mobilfizetés területén egyéként a mobiltelefon már bizonyított, így jöhetnek az újabb eszközök. A nem túl távoli jövőben például okosórákkal fizethetünk, erre utalnak a viselhető eszközök két vezető gyártója, a Garmin és a Fitbit tervei is.      

Mobilitás

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.