Cloud & big data
Pereskedés helyett egyezkednének a médiával az MI-fejlesztők
A hírek szerint az OpenAI keveset ajánl a kiadóknak anyagaik felhasználásáért, az Apple ugyan bőkezűbbnek tűnik, ám cserébe teljes kontrollt igényel az ügyben.
Jövő héten nyit az OpenAI piactere
Elvileg úgy működik majd, mint az Apple vagy a Google alkalmazásboltja: bárki fejleszt is, az OpenAI-nál mindig csörren a kassza.
Perel a The New York Times, mert cikkeivel etették az OpenAI-t
A nagy múltú médiavállalat más utat választ, mint az Axel Springer és az Associated Press.
Egy sima fényképről megmondja az MI, hogy hol vagyunk éppen
A PIGEON nevű modell nem csak azokat a sajátosságokat elemzi, amelyek az emberi nyomozók figyelmét is felkeltik, hanem olyan finomságokra figyel, mint a lombozat, a talaj vagy az időjárás enyhe eltérései.
Software AG: megvették, hogy gyorsan el is adják
A Silver Lake tudja, hogyan kell a kákán egy nagy csomót keresni. A Software AG-t lig fél éve vette meg 2,6 milliárd euróért, most pedig annak a felét adta el közel ugyanannyiért.
Ariadné fonala nélkül is boldogul az MI
Svájci kutatók annyira jól kombinálták a mechanikát a mesterséges intelligenciával, hogy az csalni kezdett a népszerű ügyességi labirintusjátékban.
Felhőszolgáltatót csinálnának az irodaházakból
Legyen minden irodaháznak saját adatközpontja, és fűtsék azzal az épületet. Akár lokális adatközponthálózatok is épülhetnek.
A Google bejelentette az Imagen 2 szöveg-kép generátort
A gyártó pontos és realisztikus képeket ígér a szöveges parancsok alapján, emellett megszabadítaná a felhasználókat az ilyen típusú modellek néhány makacs problémájától is.
Összeállt az Axel Springer és az OpenAI
A partnerségnek köszönhetően a médiabirodalom anyagaiból készített összefoglalók kiemelt helyen jelennek majd meg a generatív MI-vel végzett interakcióknál.
Elfogyott az örökös licenc a VMware-nél, de a régiek majdnem örök életűek
Két termékre egyszerűsödik a portfólió. A váltást megolajozandó a vállalat jelentősen csökkenti szoftverei előfizetési díjait.

 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.