Az év elején lépten-nyomon jelennek meg különféle előrejelzések az idei trendekről, most egy mobilpiaci jóslatcsomagot boncolgatunk. A készülékgyártók vezetői által elmondottakra épülő összeállítás szerint 2011-ben a "pénztárcamobil" áll majd a figyelem középpontjában.
A Chetan Sharma piackutató összesen 225 mobilpiaci szereplőt (főként készülékek és kiegészítők gyártóit és operációs rendszerek, alkalmazások fejlesztőit) kereste meg az idei évre vonatkozó előrejelzésekért. A bennfentesek szerint a mobilpiac 2011-es nyertesei a "pénzügyesek" lesznek, ráadásul több top-kategória is nekik kedvez.


Tárcanélküli mobilosok
Az idén megjelenő új Android verzió és a legfrissebb iPhone generáció már egyaránt támogatja majd a mobilos fizetési megoldásokat, bár a biztonsággal kapcsolatban még jelentős mennyiségű tévhitet és kétkedést kell eloszlatni. Ennek ellenére a technológia már megérett ahhoz, hogy a felhasználóknak egy könnyen kezelhető, gyors és hatékony alternatívát nyújtson a hagyományos fizetési módszerekre.

Pontosan ezért lehetett, hogy a válaszadók legtöbbje nem is valamelyik mobilkészülék gyártóját vagy operációs rendszer fejlesztőjét nevezte meg 2011 mobilos nyerteseként, náluk a MasterCard és a Visa neve szerepel a csúcson. A második legnépszerűbb válasz ugyanezen kérdésre a Google - az Androiddal kapcsolatban tehát mindenképpen nagyok az elvárások.

Rendszer rendszernek farkasa A 2011 legfontosabb történéseit taglaló válaszok között már a Google áll az élen, a válaszadók több mint fele szerint sokkal jobban megmozgatja majd a mobilvilágot az Android, mint például a 30 százalékon álló Apple. Ebben a kategóriában sokan szavaztak még a 4G hálózatok elindulására, valamint a mobil adatforgalom még látványosabb növekedésére (amely tavaly már meghaladta a hagyományos hanghívások által generált forgalmat).

Azzal együtt, hogy az Androidnak hatalmas bizalmat szavaztak a résztvevők, arra a külön kérdésre, mely szerint meghaladja-e az iPhone-ok forgalmát az androidos készülékek összesített eladása 2011-ben, csupán 26 százalék az igen válasz, a legtöbben (53 százalék) csak egy talánnal mert szavazni.


A Windows Phone 7 egyelőre nem buzdította nagy reménykedésre a kérdőívet kitöltőket: két kör akad csupán, ahol a Microsoft neve jelentősebben szerepel. Arra a kérdésre, vajon kinek a nevéhez fűződik majd a legnagyobb idei mobilos felvásárlás, a Google után nagy aránnyal a redmondi vállalat neve futott be. A másik szavazásban arra voltak kíváncsiak a kutatók, kié lesz 2011 nagy visszatérése: itt azért sikerült 30 százalékot elérnie a Microsoftnak, míg a Nokiára és a Palmra bizony csak jóval 20 százalék alatt érkeztek szavazatok.

Hova tovább? A leginkább megosztó kérdés arról szólt, a dedikált, letölthető alkalmazások, vagy a felhő alapú, webes megoldások lesznek-e a fejlődés alapjai: fej-fej mellett, 37 százalék környékén áll mindkét párt véleménye, a maradék pedig úgy gondolja, mindkét megoldás tovább él egymás mellett.

A hirdetések mindenesetre - mobilneten vagy épp az alkalmazásokon keresztül - egyre gyakrabban jelennek majd meg a telefonok képernyőjén. A válaszadók 40 százaléka szerint duplájára, 38 százaléka szerint pedig triplájára nő a mobilos reklámokra költött összeg, 15 százalék pedig akár ennél is nagyobb növekedést valószínűsít.

Bankfiók lesz az okostelefonokból
Másfél hónap, másfélmillió eladott Windows Phone 7 telefon
Pénztárca helyett használjon... Google Nexus S telefont!

Egyelőre nem tűnik sokkolóan okosnak a Gemini mesterséges intelligencia

Ahogy az lenni szokott, a Google közzétette, a felhasználók pedig azonnal rászálltak az új technológiára, amit sikerült is buta hibákra késztetniük.
 
Ez a kkv-k problémája világszerte. A megoldásszállítók pedig rendszer a széttagoltságra, a sok egyedi igényre, és az ebből eredő magas fejlesztési és támogatási költségekre panaszkodnak.

a melléklet támogatója a Yettel

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.