A több befektetői csoportot magában foglaló konzorcium a jóváhagyásokat követően kivezeti a tözsdéről az 1982-ben alapított, legendás játékkészítő stúdiót.

Hatalmas összegért, mintegy 55 milliárd dollárért kelt el a világ egyik legismertebb és legrégebbi játékstúdiója. Az Electronic Arts (EA) tegnapi közleménye szerint az Affinity Partners, a Public Investment Fund (PIF) és a Silver Lake alkotta konzorcium részvényenként 210 dollárt ajánlva igyekszik magánkézbe venni a több mint 40 éve működő fejlesztőt és kiadót.

Az ajánlat 25 százalékos prémiumot jelent a szeptember 25-ei árfolyamhoz képest. Azért kell idáig visszalapozni a megfelelő összehasonlítási pontig, mert múlt hét végén kiszivárgott a felvásárlás híre, ami azonnal 15 százalékot dobott az árfolyamon. Az ügyletet egyébként a vállalat igazgatósága már jóváhagyta, de a részvényeseknek még rá kell bólintani a dealre. Amennyiben ez utóbbi és a szabályozói jóváhagyások is megvannak, akkor várhatóan a 2027-es pénzügyi év első negyedévében, azaz valamikor jövő tavasszal-nyáron zárhatják le.

A vevők kapcsán egyrészt érdemes kiemelni az Affinity Partners, amelyet 2021-ben alapított a jelenlegi amerikai elnök, Donald Trump veje. Jared Kushernek sikerült több jelentős közel-keleti befektetőt is bevonnia a vonzó célpontokat egyre aktívabban kereső vállalkozásba.

Szintén a történet "keleti szálát" erősíti a PIF, amely Szaúd-Arábia állami befektetési alapja. A csoport már korábban beszállt az EA-be, és a maga 9 százalékával aktuálisan a stúdió egyik legjelentősebb tulajdonosának számít. A PIF-től egyébként nem idegen a gaming világa: az alap részesedéssel bír többek között az Activision Blizzard, a Nintendo és a Take-Two Interactive vállalatokban. Szakértők szerint ezzel a szaúdi kormányzat ezzel nem csupán diverzifikálni akarja bevételi forrásait, de egyben ezzel igyekszik az ország globális imázsát is javítani.

Leharcolt veterán

55 milliárd dollár még akkor is elképesztő összeg, ha alatta marad a Microsoft nagy nehezen végigvitt, 68 milliárdos Activision-felvásárlásától. Az egyelőre nagy kérdés, hogy az új tulajdonosoknak mennyire jön be a számításuk. Az EA (sok más iparági riválishoz hasonlóan) nem éppen a legjobb évein van túl: 2023-ban és 2024-ben is elbocsátási köröket futottak a cégnél, és a takarékosság jegyében projekteket állítottak le. A társaság legutóbbi negyedéve sem volt egyértelmű siker, hiszen ugyan a bevételeket éves összevetésben legalább plusznullás növekedésben sikerült tartani, a profitabilitási mutatók egyértelműen romlottak.

A 1982-ben alapított stúdió azonban komoly portfólióval bír, amelyből megfelelő irányítással bizonyosan sok-sok milliárd dollárt lehet majd kisajtolni a közeljövőben is. Az EA égisze alatt olyan nagy címek futnak, mint például a The Sims, a Need for Speed, a különböző híres sportadaptációk (NFL, NBA stb.), vagy éppen a Battlefield sorozat. Utóbbiből alig pár hét múlva érkezik a 6-os rajtszámú versenyző, és ennek fogadtatásából már részben ki is derül, mennyire volt jó üzlet 55 milliárdot költeni a vállalatra.

(Kép: Electronic Arts)

Piaci hírek

A Yettel a kisvállalkozásokat is megcélozza a Yepp-élménnyel

A KKV-k új, hűség nélküli tarifacsomagokkal és alkalmazásból menedzselhető, azonnali szolgáltatásokkal variálhatnak aszerint, hogy éppen növekszik vagy csökken anyagi keretük és telekommunikációs igényük.
 
A vállalati storage-nek már nem csak teljesítményben és biztonságban kell versenyképesnek lennie, hanem a fenntartható működés, energiahatékonyság és környezeti megfelelés szempontjából is.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Hirdetés

Hatékony adattárolás, biztonságosabb működés: HPE storage az EURO ONE szakértelmével

Az adatmennyiség rohamos növekedése, a kritikus üzleti alkalmazások rendelkezésre állási követelményei és a kiberbiztonsági fenyegetések mind olyan tényezők, amelyek túlmutatnak a hagyományos storage-megoldások képességein.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.