Egyelőre még a szolgáltatók is tanulási fázisban vannak: a hét közepén a Magyar Telekom például arról szervezett nemzetközi konferenciát, milyen hatást gyakorol a különböző ágazatokra ez a technológia.

Egyre világosabban látható, hogy az 5G nem egyszerű egy újabb sebességfokozat a mobiltechnológiában, hanem teljesen új megközelítéseket hoz az élet minden területén. A dolgok internete (IoT – Internet of Things ) és az Industrie 4.0. kapcsán az előrejelzések szerint 2025-re már az 50 milliárdot is elérheti az összekapcsolt eszközök száma. Ehhez már elengedhetetlen lesz az a nagy teljesítményű hálózat, amit az 5G-vel meg lehet valósítani.

A 4G még a fejlődés lineáris korszakát képviseli

"Együttműködünk abban, hogy az 5G Koalíció céljaival összhangban Magyarország az 5G fejlesztések egyik európai központjává váljon, és akár régiós szintű vezető szerepet játsszon az új hálózati technológia és a ráépülő okos megoldások tesztelésében" – mondta megnyitó beszédében Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója. A Deutsche Telekom (DT) csoport aktív részt vállal az 5G technológia szabványosítási folyamatában is.

A Magyar Telekom ez év júniusában alapító tagként vett részt kormányzat és, az iparági szereplők és a tudományos együttműködését elősegítő 5G Koalíció elindításában, valamint 5G mobilkommunikációs teszthálózat kiépítését kezdte meg Zalaegerszegen, az ott létesülő járműipari tesztpályán. Mindez annak a fejlesztésnek a keretében történik, amelyre ugyancsak júniusban  együttműködési megállapodást írt alá a kormányzat, Zalaegerszeg város, az Autóipari Próbapálya Zala Kft., a Magyar Telekom és leányvállalata, a T-Systems Magyarország.

A felszólalók között volt a Magyar Telekom tavasszal kinevezett új műszaki vezérigazgató-helyettese, Kim Kyllesbech Larsen is, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy a 4G technológia a gyorsabb adatátvitelben hozott újat, számos lehetőséget mutatott fel, ám a fejlődés linerális maradt. Az 5G azonban új szintet jelent a legmodernebb technológiai újítások hatékony kihasználásában. Forradalmian új megoldásokat hoz majd számos területen: így a szállítmányozásban, a mezőgazdaságban, az orvostudományban vagy akár a közigazgatásban.

Gördülékeny lesz az átmenet

A téma kapcsán a konferencia szünetében újságírók előtt megjegyezte, hogy noha most mindenki az 5G-ről beszél, ez egyelőre még a másodlagos kérdés. Szerinte ugyanis most minden erőfeszítést a 4G/LTE rendszerek tökéletesítésére kell fordítani, ugyanis ez biztosítja a gördülékeny átlépést az 5G korszakába. Az új technológiai kiteljesedéshez türelem kell, mert nagyjából még egy évtized lesz, amíg mindenkit kielégítő megoldások születnek.

Az 5G-n keresztül futó alkalmazások számos elvárást támasztanak majd az átviteli sebesség, a válaszidő, a biztonság és kapacitás szempontjából. Sőt külön kihívás, hogy az 5G lényegében valós idejű kommunikációt igényel, beleértve a minél alacsonyabb késleltetést az átvitelben. Ez a mindennapi használatban nem annyira kritikus elvárás, a robottechnológiánál viszont kulcskérdés.

A kérdés végső soron az EU-s szintű szabályozást is érintheti – véli Kim Kyllesbech Larsen. Ezt azzal magyarázza, hogy az 5G korszakban a hálózatoknak gazdaságossági szempontból közelebb kell kerülniük az adatközpontokhoz, és ez Európában a nemzetállami szintű adatvédelmi elvárások miatt nem lesz egyszerű.

A Bitport kérdésére elmondta, hogy az Ipar 4.0 területén a Magyar Telekom nem egyszerű hálózati összeköttetést nyújtó, úgynevezett connectivity szolgáltató akar lenni, hanem adott ágazat igényeit figyelembe vevő, testre szabott megoldások szállítójává akar válni.

Európai premier a Deutsche Telekomnál

A Deutsche Telekom kutatás-fejlesztésért felelős alelnöke, Uwe Jannsen is erről beszélt előadásában, Mint mondta, az autóipari 5G megoldások megmutatják, hogy a távközlés képes felismerni egy szektor igényeit, és megoldást is adni azokra. Szalay Zsolt, az Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) tanszékvezető egyetemi docense, aki szintén ezt a témát járta körül, egyenesen azt állította, hogy kezdetben az autóipari megoldások jelentik az 5G hajtóerejét. Szalay beszélt arról is, hogy a BME már felkészült arra, hogy az 5G-vel megjelenő új igényekhez igazítsa a képzések anyagát.

A konferencián ismét szóba került, hogy a napokban a Deutsche Telekom már túl van az 5G európai premierjén. A Huawei-jel közösen indították el a DT berlini kereskedelmi hálózatán az 5G kapcsolatot 3,7 gigahertzes spektrumban. A hálózat több mint 2 gigabit/s-os sebességet biztosít 3 ms késleltetéssel.

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.