A tavasszal egy impresszív demóval bemutatkozó GPT-4o mini változata a 3.5 Turbót váltja le a ChatGPT-ben.

Karcsúsított formában áll munkába az OpenAI májusban egy sor impresszív kunszttal bemutatkozó legújabb modellje, a GPT-4o. A mini változat a hivatalos blogbejegyzés szerint jelenleg a legköltséghatékonyabb kis modell: üzleti célú használata kevesebb mint a felébe kerül a vállalat eddig elérhető legolcsóbb megoldásához képest, miközben számos területen lényegesen erősebb képességekkel bír. Különösen jól megy neki a matematika és a kódolás, de állítólag az érvelésben sem nevezhető tehetségtelennek. 

Az OpenAI által kiadott teszteredmények alapján a GPT-4o mini több benchmark tekintetében is jóval magasabb szinten áll, mint a méretben hasonló versenytársai, a Google fejlesztette Gemini Flash, illetve az Anthropichoz köthető Claude Haiku. Házon belül köröket ver a mostani bejelentéssel nyugdíjba küldött GPT-3.5 Turbóra, egyes területeken pedig a nagy testvér GPT-4o számaihoz közelítő eredményekre képes.

A bevezetés kapcsán az OpenAI természetesen igyekezett kiemelni, hogy milyen nagy gondot fordítottak a (kiber)biztonsági és etikai kérdésekre. A GPT-4o mini fejlesztésénél a szokásos óvintézkedések és finomhangolások mellett belső kutatáson nyugvó új technikákat is alkalmaztak, amelyek a remények szerint segítenek megvédeni a rendszert az esetleges rosszindulatú külső támadásoktól. (A vállalatot rendszeresen éri az a vád, hogy nem kellő gondossággal fejleszti az emberiségre potenciálisan óriási hatással lévő technológiát. Vélhetően ezért távozott nemrégiben az OpenAI egyik alapítója is.)

Munkába is állt

Az újdonság gyakorlati hasznossága akár azonnal le is tesztelhető, hiszen a ChatGPT ingyenes és fizetős verzióiban már a GPT-4o mini dologzik az első változatában még 2022 novemberében megjelent 3.5-ös generáció helyett. Az Enterprise csomag előfizetői jövő héttől kezdve férhetnek hozzá a GPT-4o Minihez.

Az API-használat tekintetében fokozatos lesz a bevezetés. Egyelőre csak szöveges és képi műveletek elvégzésére lehet használni a modellt, a hangos és videós kimenetek támogatását egy pontosabban nem meghatározott jövőbeli időpontra ígéri az OpenAI.

A blogbejegyzés által felvázolt jövőkép szerint az OpenAI azt szeretné, ha az MI-modellek "zökkenőmentesen integrálódnának minden alkalmazásba és minden weboldalba”. A cég reméli, hogy a GPT-4o mini mindehhez hozzá tud járulni azzal, hogy "megnyitja az utat a fejlesztők előtt, hogy hatékonyabban és olcsóbban tudjanak MI-alkalmazásokat készíteni és skálázni”.

Cloud & big data

Az SAP lett Európa legértékesebb vállalata

A helycseréhez nemcsak a német szoftveróriás részvényárfolyamának növekedése kellett, hanem az eddigi éllovas dán Novo Nordisk lecsúszása is.
 

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Mit tartogat a jövő ebben a rendkívül dinamikusan fejlődő környezetben?
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.