Az Alibaba cloud szogáltatásokat nyújtó üzleti egysége négy új adatközpont megnyitásával készíti elő globális hadjáratát.

Kína egyik legjelentősebb vállalkozása szépen halad a világuralmi tervek megvalósításában. Az amerikai tőzsdén jegyzett Alibaba hétfőn négy újabb adatközpont megnyitását jelentette be, amelyekkel immár minden kontinensen lesz lokális jelenléte a felhő alapú szolgáltatások kiszolgálására.

Erős hátországra építhetnek

Az Aliyun, vagy más néven Alibaba Cloud a gigászi cégcsoport egyik legígéretesebb üzletága jelenleg. A bevételek immár hatodik negyedéve folyamatosan három számjegyű növekedést mutatnak. Ez jelenleg elsősorban a nagyon erős belföldi jelenlétnek köszönhető, hiszen a kínai kormányzat előszeretettel hoz helyzetbe helyi szereplőket a nemzetközi szállítók kárára. A folyamatos expanzióhoz viszont mindenképpen szükség van a hátárok átlépésére, amihez nagyon jól jön majd a mostani bővítési kör. 

A vállalat hétfői bejelentése szerint Németországban, Dubaiban, Ausztáliában és Japánban áll munkába egy-egy központ. Az új létesítmények egy része helyi partnerek segítségével létesül. Európában például a Vodafone-nal társulnak a kínaiaik. A fejlesztések részét képezik annak a korábban bejelentett programnak, amelynek keretében 1 milliárd dollárt költenek a globális pozíció megerősítésére. 

Szép remények

Jelenleg az Alibaba az ötödik legnagyobb cloud szolgáltató a világon, ám ez mindössze 1-2 százalékos részesedést jelent. A világpiacot ugyanis a két legnagyobb szereplő, az Amazon és a Microsoft dominálja. Mérete és erős háttere alapján viszont egyáltalán nem indul rossz esélyekkel a kínai hódítás. A Canalys előrejelzése szerint a négy év múlva várhatóan 135 milliárd dollárt megmozgató cloud piacon már 7-8 százaléknyi részesedése lehet az Alibabának. 

A növekedés nagyságrendjére jellemző, hogy miközben tavaly az első félévben még 500 millió dollár alatt volt a bevétel, a legutóbbi, idei harmadik negyedévben már súrolták a 1,5 milliárdot. Ez pedig már a pénzét jellemzően e-kereskedelmi tevékenységből szerző Alibabánál is szemmel látható summa.

Mindenki helyezkedik

De nem az Alibaba az egyetlen cég, amelyik megpróbál a cloud piaci általános pezsgéséből hasznot húzni. Az Alphabet, azaz a Google anyacége például korábban tucatnyi új adatközpont megnyitását jelentette be, amelyek közül kettőt idén, a maradékot pedig jövőre adják át, amivel majdnem megduplázza eddigi kapacitását. Összehasonlításképpen: az Alibabának a mostaniakkal együtt lesz 14 központja, amelyekből 6 hazai pályán működik.

A Synergy piackutató szűk egy évvel ezelőtt lajstromba vette a 17 legnagyobb cloudos szolgáltató adatközpontjait. Ebből kiderült, hogy a dobogós helyeken osztozó Amazon, Microsoft és IBM mindegyike legalább 40 létesítménnyel rendelkezik világszerte. Persze ezen a piacon nem csak az adatközpontok számával lehet versenyezni, de az biztos, hogy ezen a fronton is sokat kell fejlődni azoknak, akik vastag szeletet szeretnének elrabolni a vezetők tortájából.

Cloud & big data

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.