Bőven 1000 dollár alatt maradt a dél-koreaiak új zászlóshajója.

Vadonatúj kamera, az elődnél még erősebb processzor, Android Oreo és egy tervezési hiba javítása – röviden ennyiről szól az új modell. A Samsung Galaxy S9 inkább ráncfelvarrásnak tűnik, mint forradalminak, cserébe viszont nem (annyira) elszállt az ára. A dél-koreaiak nem a Mobile World Congress keretei között rukkoltak elő a készülék hivatalos adataival, hanem azt megelőzően tették közzé az információkat.

Nem ördögtől való gondolat többé sötétben fényképezni

A Galaxy S9 hivatalosan 720 dolláros ártól indul, a Plus változat pedig 870 dollártól érhető el – az előrendelés március 2-án, a boltokban való forgalmazás ugyanezen hónap 16. napján kezdődik. Arról, hogy ez mit fog jelenteni hazánkban, egyelőre nincsen biztos információ, ám az ország világbajnok ÁFA-ja nem segít az árak alacsonyan tartásában. Az biztos, hogy a kisebbik modell nem lesz olcsóbb 200 ezer forintnál (eltekintve a szolgáltatói kedvezményektől), miközben a Plus modell ára inkább a negyedmillió forintot fogja közelíteni.

Az 5,8 és a 6,2 inches képátlóval bíró készülékek kijelzői ugyanazzal a 2960x1440 pixeles felbontással rendelkezik, és vastagságuk is azonos. A Plus kiadás értelemszerűen kicsit nagyobb és nehezebb (189 gramm), mint a kisebb modell (163 gramm). A frontoldalon nincs eltérés: egy-egy 8 megapixeles kamerával látták el őket a Samsung mérnökei. A hátlapon viszont annál inkább: az alapmodell egykamerás kialakításához képest a Plus verzión két 12 megapixeles fénygyűjtő elem kapott helyet. A 4K-s videókat is készíteni képes megoldás ezáltal sokkal jobban teljesít gyenge fényviszonyok között.

Processzorfronton a Qualcomm vadonatúj Snapdragon 845 lapkáját találjuk a Samsung okostelefonjaiban, illetve az európai piacon a vállalat saját tervezésű Exynos 9810-es CPU-jával szerelt modellek lesznek elérhetők. Mindegyik változatban nyolcmagos feldolgozóerőt kap a vásárló, a megnövelt teljesítmény és a még energiahatékonyabb működés, ha forradalmat nem is, de jobb felhasználói élményt mindenképpen hoz.

Memóriában a kisebb változat 4, a Plus kiadás 6 GB-tal gazdálkodhat, amiben így kényelmesen elterperszkedhet a legújabb Android (Oreo).

Bevezetőnkben említettük az orvosolt tervezési hibát: nos, a Samsung gondot fordított az ujjlenyomat-leolvasó elhelyezésének optimalizálására. Nem, sajnos még mindig nem arról van szó, hogy végre bekerült a biometrikai azonosításra szolgáló egység a kijelző alá. Továbbra is a hátlapon található, viszont az előző generációval szemben, ahol a kamera mellé helyezte a vállalat, ezúttal a hátsó panel közepére pozícionálták. Így könnyebb odafigyelés nélkül megtalálni és használni, illetve minimalizálható a hátsó lencse (lencsék) összemaszatolásának kellemetlen jelensége.

Még marad a 3,5 mm-es aljzat

A fentieken túl más jelentős változás nem történt az elődökhöz képest. Az egyre inkább ritkaságnak számító mini-Jack aljzat mellett USB-C töltőcsatlakozó került az IP68-as minősítésű vízállósággal bíró készülék aljára. A kisebbik változat 3000, a nagyobb 3500 mAh-s akkumulátorral rendelkezik, remélhetőleg ezekkel ugyanúgy nem lesz probléma, mint az előző generációval. A gyártó mindenesetre azt ígéri, hogy az S8-asokhoz képest az új széria két órával tovább bírja egy töltéssel, azonos körülmények között.

A 64, 128 és 256 GB-nyi beépített tárterülettel bíró készülékek microSD foglalatuknak köszönhetően bővíthetők maradtak. Sztereó hangszórók és az elődnél még vékonyabb keret teszi őket vonzóvá az érdeklődők szemében. Ezek a tulajdonságok és az iPhone X-nél alacsonyabb ár minden bizonnyal újfent elgondolkodtatja a telefonvásárlás előtt állókat arról, hogy melyik gyártó csúcspéldányát vásárolják meg.

Mobilitás

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.