Lapértesülések szerint a Moovit nevű, autonóm városi közlekedéssel foglalkozó izraeli startupért készül ennyit adni a csipgyártó. Saját önvezető részlegét bővítené.

Hamarosan az Intel részévé válhat a Moovit nevű izraeli startup – értesült a TechCrunch. A csipgyártó állítólag egymilliárd dollárt fizet az autonóm városi közlekedési megoldásokat fejlesztő startupért. A Moovit mesterséges intelligencia és big data eszközökkel elemzi a forgalmi adatokat, hogy útvonal-ajánlásokat adjon a közlekedőknek. A TechCrunch szerint világszerte 45 nyelven több mint háromezer város 800 millió lakójának segít a közlekedésben. Magyarországon egyelőre Budapest mellett négy vidéki város Győr, szeged, Székesfehérvár és Szolnok), valamint Nógrád megye szerepel a térképén (ezeknek a városoknak a a tömegközlekedési menetrendje is elérhető).

A közlekedőktől a szolgáltatókig

Ez már csak azért is figyelemre méltó, mert a startupot csupán 2012-ben alapították. Mindössze nyolc év alatt lett az egyik legnépszerűbb globális MaaS (Mobility as a Service) szolgáltató. Népszerűségének nyilván jót tett, hogy mind a Google (2016-ban), mind az Apple (2017-ben) az év alkalmazásának választotta.

A Moovit OpenStreetMap-re épülő appja kicsit olyan, mintha kombinálták volna a BKK Futárt a Waze-zel és a Google Maps-szel. Az útvonalajánlások (autós, tömegközlekedési, gyalogos, kerékpáros) megtervezéséhez ugyanis felhasználja a tömegközlekedési szolgáltatók, a hatóságok, valamint a felhasználói közösség anoniman beküldött valós idejű információit is. Ezeket összesítve elemzi, majd az eredmény alapján javaslatot ad az optimális útvonalra. A felhasználók nem csak a közlekedési dugókról, rendőri ellenőrzésről stb. küldhetnek be infókat, hanem például a kimaradó tömegközlekedési járatokról, a buszok, villamosok, metrók stb. zsúfoltságáról vagy tisztaságáról is. Az app információi azonban nem szorítkoznak a közlekedésre, hanem például a fontosabb hivatalok (pl. rendőrség, közösségi ház, iskola stb.) és látványosságok is könnyen megtalálhatók vele.

A globális rendszerben naponta mintegy négymilliárd anonim adatpont keletkezik, miáltal a TechCrunch szerint az izraeli cég rendelkezik a világ legnagyobb ilyen jellegű adatpooljával. Az adatok gyűjtésében nem bízzák magukat kizárólag a felhasználókra. Mint a CruchBase oldalán a cégismertető írja, van egy kb. félmillió helyi szerkesztőből álló hálózatot (őket 'mooviter'-eknek hívják), akik folyamatosan küldik a helyi közlekedési és egyéb adatokat.

Az adatokat azonban nem csak az ingyenes appban hasznosítják. A cég bevételi forrása onnan származik, hogy az adatokra építve nyújtanak szolgáltatásokat települési önkormányzatoknak közlekedésfejlesztéshez, közlekedési szolgáltatóknak (menetrendszervezés, mobil jegy stb.), de a magánszektornak is.

Az Intel már figyelte egy ideje

A stratupra, amely összesen 135 millió dollárnyi befektetéshez jutott négy körben, az Intel már korábban felfigyelt. Kockázati befektető társasága, az Intel Capital az utolsó, 50 millió dolláros befektetési körben vezető befektetőként szállt be. Ezzel a befektetési körrel állítólag 500 millió dollárra értékelték a céget. A befektetés után Amnon Shashua, aki egy személyben tölti be az Intel által 2017-ben felvásárolt Mobileye ügyvezetői és technológiai vezetői pozícióját, szavazati joggal nem rendelkező tagja lett a Moovit igazgatói testületének.

A tervek szerint a Moovit a felvásárlás után a Mobileye részeként működik tovább. Az azonban egyelőre nem látható, hogy pontosan mi is lesz a szerepe ott. Az biztos, hogy amit a Moovit eddig fejlesztett – a valós idejű forgalmi adatok gyűjtése és elemzése –, az az önvezető rendszerek egyik kulcseleme. A Moovit és a Mobileye egyébként már korábban is együttműködött ezen a téren. A Mobileye műszaki vezetője megfigyelőként csatlakozott a Moovit Igazgatóságához.

A felvásárlás érdekessége, hogy a TechCruch értesülése szerint az egymilliárdos vételár mintegy 10 százalékát a startup kulcsalkalmazottai kapják. Az Intel így próbálja megelőzni, hogy a startup legértékesebb szakemberei elvándoroljanak.

Piaci hírek

Egyre nyomorultabb képet mutat az úttörő európai MI-szabályozás

Nem úgy tűnik, hogy az uniós intézmények még az év vége előtt megállapodnak a legfontosabb kérdésekben, később pedig fokozatosan megbénulnak majd a jövő májusi választásokig.
 
Ez a kkv-k problémája világszerte. A megoldásszállítók pedig rendszer a széttagoltságra, a sok egyedi igényre, és az ebből eredő magas fejlesztési és támogatási költségekre panaszkodnak.

a melléklet támogatója a Yettel

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.