A Wastless elnevezésű startup áruházláncok számára fejlesztett az élelmiszerek lejárata alapján automatikusan árazó rendszert. A Metro egységeiben indul az éles bevetés.

Világszerte óriási problémát jelent, hogy a megtermelt élelmiszerek tetemes részét nem fogyasztjuk el, hanem a szemetesben landolnak. Ez az arány egyes becslések szerint 30-40 százalékot is elér a fejlett régiókban, ami nem csak a nyilvánvaló pazarlás miatt gond, hanem mert az élelmiszerek előállítása az egyik legmegterhelőbb elem az üvegházhatást okozó emberi tevékenységek sorában.

Vegyék, vigyék!

Ezt a nem kívánt folyamatot szeretné mérsékelni a 2016-ban alapított Wastless. Az izraeli startup mélytanuló algoritmusok bevetésével fejleszt olyan automata árazási rendszert, amely az egyes árucikkeket azok lejárati ideje szerint képes fokozatosan csökkenteni a polcokon csücsülő élelmiszerek árát. 

A munka most ért abba a fázisba, hogy már élesben is alkalmazni lehet. A cég első komoly partnere a Metro áruházlánc. A tervek szerint indulásként a német vállalat két lengyelországi egységében tesztelik majd a mesterséges intelligencia hasznosságát. Amennyiben a gyakorlat visszaigazolja a várakozásokat, a 24 országban 680 áruházzal jelen levő Metro többi üzletében is bevetik a Wastless rendszerét.

Az izreali startup becslése szerint a lejárt szavatossági idő miatt kidobott élelmiszerek mennyiségét minimum 40 százalékkal mérsékelheti a dinamikus árazás. Ezt az amúgy sem rosszul hangzó arányt az elkövetkező években 80 százalék környékére tervezik feltornázni, köszönhetően a mesterséges intelligencia finomhangolásának.

Máshol sem pazarolnak

Az élelmiszerpazarlás úgy van jelen világunkban, hogy közben tömegek számára jelent problémát a napi étkezés. Előbbi kezelése elvben enyhíthetne utóbbi súlyosságán, ám a lehetőségek és az igények felmérése, összehangolása egyáltalán nem triviális feladat. Ezen a problémán igyekszik segíten például a Google Project Delta elnevezésű programja, amely többek között analitikai szoftverekkel támogatja a feleslegessé vált, eladományozott élelmiszerek elosztását a rászorulóknak.

Szintén a technológiára támaszkodik az ENSZ világélelmezési szervezete. A WFP (World Food Programme) a gyermekéhezés csökkentésére kezdett 2019-ben a PLUS School Menu Optimizer eszköz kifejlesztésébe, amely a helyi sajátosságokat maximálisan figyelembe véve állít össze teljes menüsorokat az iskolákra szabva. Az első tapasztalatok alapján a szoftvernek köszönhetően ugyanazt a tápértéket tartalmazó ételadagot 20 százalékkal kisebb költséggel tudták előállítani, míg a rendelkezésre álló pénzkeretből összességében 70 százalékkal több élelmiszert szereztek be a helyi termelőktől.

Cloud & big data

Így árasztotta el az amerikai híroldalakat a pornó

Miután a VidMe nevű videómegosztó domainjét megvette egy pornós cég, több lap oldalán is felnőtt tartalmak kezdtek megjelenni.
 
Hirdetés

Belépő szinten dob nagyot a tároláson a Dell EMC PowerStore 500

Garantált 4:1-es deduplikációval, nagyobb teljesítménnyel, frissített szoftveres képességeivel teszi magasra a lécet a tárolókörnyezet modernizálásában és a gyorsan fejlődő adatigények kiszolgálásában a Dell EMC PowerStore. Beleértve az all flash termékcsalád legkisebb tagját is, amely megérkezett Magyarországra.

Hirdetés

Növekvő elvárások a szállodai Wi-Fi hálózatokkal szemben – hogyan biztosítható a versenyelőny?

A Wi-Fi ma már szinte valamennyi szálláshelyen alapvető szolgáltatás. Ezzel arányosan a vendégértékeléseknek is javuló tendenciát kellene mutatniuk – mégsem ez a helyzet. Mit hiányolnak a vendégek, és hogyan biztosíthatja egy szálloda a legújabb vendégigényeknek történő megfelelőséget? Ennek járt utána egy a lezárások után készült friss kutatás.

Radikális átalakulást és innovációs kényszert hozott a szállodaiparban a COVID.

a melléklet támogatója a TP-Link

CIO KUTATÁS

A PANDÉMIA HATÁSAIRÓL

Az ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Informatikai Intézetével végzett kutatásunkban. Segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

MEHET

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.