A World Food Programme kezdeményezésének sikerében egy magyar big data cégnek is van egy kis szerepe.

Egy ismert magyar big data cégnek, a Startschémának is szerepe lesz abban, ha a WFP-nek (World Food Programme) sikerül csökkentenie a gyermekéhezést. Az ENSZ világélelmezési szervezete 2019-ben kezdte el a PLUS School Menu Optimizer eszköz kifejlesztését, amely a helyi sajátosságokat maximálisan figyelembe véve állít össze teljes menüsorokat az iskolákra szabva. Az eszköznek még a múlt év második felében lefutott egy pilotja is Bhutánban.

Táplálóbbat olcsóbban

A bhutáni projekt eredményei meggyőzőek voltak. Az India és Kína tibeti régiója közé ékelődött kis ország (területe kb. fele akkora, mint Magyarországé, és mindössze 800 ezren élnek az országban) egyik elmaradott régiójában használták a szoftvert. Segítségével ugyanazt a tápértéket tartalmazó ételadagot 20 százalékkal kisebb költséggel tudták előállítani az iskolai étkezdék, míg a rendelkezésre álló pénzkeretből összességében 70 százalékkal több élelmiszert szereztek be a helyi termelőktől.

A szoftver egy összetett algoritmus szerint működik, amely többek között olyan paramétereket vesz figyelembe, mint a helyi termelőknél elérhető alapanyagok, a szezonális kínálat, a különböző nyersanyagok ára, a szállítási költségek stb. A rendszer minden esetben a helyi étkezési szokásokból, ételekből indul ki. Emellett fontos alap az Élelemzésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet, a FAO adatbázisa, amelyben a legfontosabb tápanyagokat biztosító élelmiszereket gyűjtik. A bhutáni mezőgazdasági minisztérium a FAO-val térképezte fel azt is, hogy szezonálisan milyen nyersanyagok állnak rendelkezésre az ország egyes területein.

A Starschema idén januárban szállt be a projektbe. A magyar csapatnak kell biztosítania az összetett fejlesztési munka technikai hátterét. Emellett a kapcsolódó rendszerek integrációjáért és a bonyolult kalkulációk elvégzéséhez szükséges számítási teljesítményért is ők felelnek. Mint a cég közleménye fogalmaz, részben a Starschema szakértőinek munkája teszi lehetővé, hogy a PLUS School Menu Optimizer az idén további országokban vezessék be.

Nem csak a termelést, a felhasználást is kell optimalizálni

A Föld népességének növekedésével egyre nagyobb kihívás lesz a megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszer előállítása. Nem véletlen, hogy gombamód szaporodnak az agritech startupok, amelyek a technológia segítségével egyszerre próbálják növelni a terméshozamokat és fenntarthatóvá tenni a mezőgazdasági termelést (ezekről a kezdeményezésekről a Bitport is rendszeresen beszámol).

De mint a WFP kezdeményezése is mutatja, önmagában ez kevés lesz, a nyersanyagok felhasználást is optimalizálni kell. Erre mutat példát a PLUS School Menu Optimizer.

Cloud & big data

A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben

Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.