A Qualcomm intelligens, a döntéseket önállóan hozó mobilon dolgozik.

Az okostelefonok fogalma, képessége mára teljesen általánossá vált, ezek az eszközök az élet szinte minden területén képesek segíteni felhasználóikat. A leginkább mobilos chipjeiről ismert Qualcomm azonban úgy gondolja, hogy az okosból intelligenssé is válhatnak készülékeink, ami valószínűleg egy újabb korszakot hozhatna el a mobil technológiában.

Mély tanulás

A mobilok kamerái (és korábban a fényképezőgépek) esetében általános volt az úgynevezett jelenet alapú képalkotás, amikor a felhasználó a környezeti viszonyokhoz igazíthatta a beállításokat. A Qualcomm szakemberei egy olyan kísérleti fotós alkalmazást alkottak meg, amely ezeket a beállításokat önműködően, a környezet vizsgálatából kiindulva használják. A cég szerint ez még a kezdet, hiszen a jövőben egy sor, mestersége intelligencia alapú megoldás költözhet a mobilokba.

Az elképzelés szerint a jövő mobiljai képesek lesznek értelmezni, hogy a kamera miről készít fotót, de az arcok felismerése, azonosítása sem okozhat különösebb problémát. A Qualcomm kutatói azon dolgoznak jelenleg is, hogy miként lehet a mobilokat mesterséges intelligenciával felruházni, azaz hogyan válhat a deep learning a jövő mobiljainak alapfelszereltségévé. A deep learning, magyarul mély tanulás a gépek automatizmusok, algoritmusok alapján történő keresését jelenti, ami megkönnyíti a big datában való információ feldolgozást.

Még okosabb mobilok jöhetnek

Az eddigi eredményekről Charles Bergan, a Qualcomm szoftver kutatója számolt be az MIT Technology Review EmTech konferenciáján, ahol működő alkalmazással mutatta be az elképzelésben rejlő lehetőségeket. Ez egy arcfelismerő alkalmazás volt, ami annak ellenére be tudta azonosítani az előadót, hogy a szoftver az arc részleteit csak egy rövid, homályos, rossz minőségű felvételen ismerhette meg.

Ezt is a deep learning teszi lehetővé, vagyis az a folyamat, amely során a szoftver a rendelkezésére álló adatok segítségével képes rendszerbe helyezni és értelmezni azokat. Bergan ezért egy olyan lehetséges jövő vázolt fel előadásában, amelyben a mobil kamerája külön beavatkozás nélkül, a külvilág képeinek értelmezésre révén meg tudja állapítani, hogy mit lát, sőt, pl. egy foci meccs pillanatában akkor süti el a fényképezőgépet, amikor egy arra érdemes jelenet zajlik a pályán.

Bergan azt is elárulta, hogy azért erősítettek rá a mesterséges intelligencia irányába folytatott kutatásokra, mert a készülékgyártók szeretnék még okosabbá tenni a mobilokat, azon belül pedig a képalkotás, a kamerák világa az elsődleges célpont, mivel a mai napig ez az értékesítés egyik kulcsfontosságú eleme. 

Konzumer tech

A Temu gazdája lenyomta még az Alibabát is

A gyorsan növekvő alkalmazás üzemeltetője, a PDD tavasszal tette át a székhelyét Sanghajból Dublinba, és egyelőre a szaporodó ellenőrzések sem lassítják tengerentúli terjeszkedését.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.