Linda Yaccarino hirdetési piacon szerzett tapasztalata jól jöhet az előtte álló kihívások leküzdésében.

Ahogy mostanában megszokhattuk, pörögnek az események a Twitter háza táján. A közösségi platformot tavaly ősszel megvásárló és azóta azt hektikus kormánymozdulatokkal irányító Elon Musk múlt hét csütörtökön jelezte, megvan a személy, akire rá meri bízni a cég ügyvitelét. Egy napra pedig az is biztossá vált, hogy az új vezető Linda Yaccarino lesz.

Yaccarino az elmúlt nagyjából egy évtizedet a három nagy amerikai tévécsatorna egyikénél, az NBCUniversalnál töltötte, ahonnan a hirdetésekért felelős részleg vezetőjeként távozik. A szakember munkáját általános elismerés övezi, ahogy képes volt átvezetni a médiavállalatot egy új korszakba, ahol a hagyományos tévéknek streaming szolgáltatókkal és videós platformokkal kell megküzdeni a hirdetőkért.

A frissen kinevezett Yaccarino a hétvégén törte meg a "rádiócsendet", amikor is természetesen egy twitteres üzenetben reagált először a fejleményekre.

 

 

Yaccarino egyelőre nem részletezte terveit, mindössze megfutotta a szokásos hálálkodó körét. Ennek részeként méltatta Musk vízióját, és persze hangsúlyozta, hogy alig várja, hogy együtt terelgessék a Twittert a fényes jövő felé.

Innen szép nyerni

Mindez nem lesz egyszerű feladat, mivel a korábban sem pénznyomdaként ismert közösségi hálózatnál csak sokasodtak a problémák, miután az excentrikus techmilliárdos átvette a hatalmat. A gyorsan rendet vágni akaró új főnök kapkodó intézkedéseitől lett hangos az internet. A költségeket a több körben végrehajtott, masszív létszámleépítéssel igyekezett minimálisra szorítani, ám ennek folyományaként a platform működtetése egyre nagyobb gondot okoz.

A bevételi oldalon sem lett egyszerűbb a helyzet, mivel a szervezetét kézi vezérlésre állító Musk húzásai nem arattak osztatlant sikert a hirdetők körében, számos brand pedig egyszerűen teljesen kivonult a platformról. A reklámok kiesését a tavaly novemberben elindított, egy rövid ideig felfüggesztett, majd december közepén újra élesített előfizetési szolgáltatásnak kellene pótolnia. A legfrissebb, április végére vonatkozó becslések szerint azonban a vállalat mindössze nagyjából 640 ezer Blue-felhasználót tud felmutatni, ami egy több százmilliós közönséggel rendelkező hálózattól meglehetősen gyenge eredmény.

Musk mindenesetre hozza szokásos magabiztosságát. Szerinte Yaccarino képes lesz megvalósítani régóta dédelgetett álmát, egy univerzális alkalmazás megalkotását. Az egyszerűen csak X-nek hívott koncepció alapját a Twitter adná, amibe egy sor másik funkciót (például fizetési szolgáltatások) építenének be, hogy az végül olyan elengedhetetlen társa legyen a felhasználóknak, mint amilyen nélkülözhetetlen eszközzé a WeChat vált Kínában.

Hogy ez sikerül-e, az erősen kétséges, ám egy biztos, a mikroblogszolgáltatót birtokló vállalatot, már nem Twitternek, hanem X Corp.-nak hívják.

Közösség & HR

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.