Tegnap egy sajtóesemény keretében hozták nyilvánosságra a korábbi években hagyományosan a GKID által publikált hazai e-kereskedelmi toplista legfrissebb, tavalyi évre vonatkozó jelentését. A felmérés viszont ezúttal már a PwC Magyarország égisze alatt jelent meg, hiszen utóbbi tavaly ősszel felvásárolta a kutatócéget.
A 2024-es online kiskereskedelmi forgalom alapján Magyarország legnagyobb webáruháza a cseh Alza.hu, mely az eddigi éllovas eMAG-tól vette át az első helyet. Piacvezető szerepét az is jól mutatja, hogy a top 15-ön belüli legnagyobb éves forgalomnövekedés, valamint a mostani mezőny mindhárom rangsorát tekintve a legnagyobb százalékos és nominális tranzakciónövekedés is az Alzához köthető.
A második legnagyobb online forgalmú kereskedő a szintén cseh anyacéggel rendelkező Kifli.hu lett, míg a harmadik helyet a MediaMarkt szerezte meg. A 15-ös listán csak az alsó traktusokban találni új szereplőket: a BestByte (11. hely) és a Rossmann (14. hely) tudott felkerülni.
(forrás: PwC Magyarország)
A magyar piacon működő, helyi operációval is rendelkező tizenöt legnagyobb e-kereskedő együttes forgalma bruttó 463,1 milliárd forint volt 2024-ben, ami 12,4 százalékos bővülés az idei listán szereplő kereskedők 2023-as eredményeihez képest. Ezzel az eredménnyel a top 15 súlya a belföldi e-kereskedelmi piacból 29 százalékot tesz ki, a teljesített rendelések tekintetében pedig 34 százalékos növekedést értek el együtt.ű
Nagy nyertesek és nagy vesztesek
A top 15-ből tizenegy e-kereskedő forgalma nőtt 2024-ben, átlagosan csaknem 25 százalékkal. Ez 2,5-szerese a teljes belföldi e-kereskedelmi piac növekedési ütemének, mely a PwC Digitális Kereskedelmi Körkép kutatása alapján 9,7 százalék volt ebben az időszakban. Az átlagon felüli növekedések mellett a visszaesések is jelentősebbek voltak a top 15-ben, ugyanis négy e-kereskedő forgalma csökkent 2024-ben, a visszaesés mértéke átlagosan 24 sázalék volt – emelte ki Madar Norbert, a PwC Digital Commerce csapatának vezetője.
A rangsor kihirdetését megelőzte több szakmai előadás. A Digitális Kereskedelmi Körkép 2024-es eredményeiből kiderült, hogy a határtalanná váló online piactér igencsak feladja a leckét a hazai szereplőknek, és a belföldi e-kereskedelem növekedését már egyértelműen az import húzza. Mindez nem meglepetés, hiszen a tendencia már tavaly is látható volt a Temu és társai látványos előretörése kapcsán.
Cyber Threat Intelligence: üzleti előny a sötét adatokból
Egyetlen kompromittált jelszó. Egy belépési pont, amit már nem használnak. Egy korábbi alkalmazott adatszivárgása. Ezek ma már nem csupán technikai hibák, hanem valós üzleti fenyegetések, amelyek a digitális alvilág piacán előbb bukkannak fel, mint ahogy a cég egyáltalán észrevenné.
Miért kell az üzleti intelligenciának megelőznie az MI bevezetését?
A felfokozott várakozásokhoz képest kiábrándító az MI-bevezetések valósága, ebben pedig a fő bűnös a rossz adatminőség és nem megfelelő adatinfrastruktúra.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak