Az online vásárlások növekedése itthon már leginkább az EU-n kívüli megrendelések bővülésének köszönhető – derült ki egy friss felmérésből.
Hirdetés
 

Tavaly a magyar vásárlók összesen 1920 milliárd forintot költhettek online rendelésre – olvasható a PwC és Digitális Kereskedelmi Szövetség együttműködésével készített Digitális Kereskedelmi Körkép című kutatássorozat legfrissebb kiadásában. A riportot a PwC tavalyi első három negyedévre vonatkozó méréseire, és az utolsó, ünnepi szezon előzetes eredményeire alapozták.

A tavalyi közel 2000 milliárdos forgalom éves szinten 15 százalékos növekedésnek felel meg, azaz a magyar e-kereskedelmi piac reálértékben is szemmel látható növekedésre volt képes. Ez viszont az jelentés szerint leginkább a külföldi, nem EU-s behozatalnak, elsősorban a kínai webshopoknak, azon belül is a Temunak köszönhető. A 330 milliárdosra becsült import immár a teljes torta nagyjából hatodát adja, és növekedésben messze fölülmúlja a 2024-ben csupán 10 százalékos emelkedést produkáló belföldi online kiskereskedelmi szektort.

Kínai úthenger

A Temu üzleti modelljére jellemző alacsony árazás, gyors szállítás, egyszerű termékvisszaküldés és folyamatosan elérhető ügyfélszolgálat rövid idő alatt teljesen elnyerte a hazai közönség bizalmát. A kínai e-kereskedelmi óriás tavaly több mint 9 millió hazai megrendelést teljesített mintegy 110 milliárd forint értékben, az aktív vásárlói bázisa pedig elérte az 1,8 millió főt.

Az online vásárlók egyharmadának (34%), a 18-29 éves korosztály csaknem felének (47%) ott van a Temu applikációja a telefonján. 77 százalékuk mondta azt, hogy az olcsóbb, kedvezőbb árak miatt vásárolt innen, de sokan a nagyobb választék, az egyszerű vásárlási folyamat és a magyar nyelvű weboldal miatt (is) őket választották.

Nyomás alatt a hazai kereskedők

A hazai vásárlók árérzékenysége, a globális szereplők kedvező árai és szolgáltatási színvonala olyan nyomást helyez a magyar kereskedőkre, amely technológiai fejlesztéseket, innovatív stratégiákat és fokozott marketingtevékenységet követel meg – vélik a tanulmány szerzői. A Temu sikere azt bizonyítja, hogy a vásárlók egyre inkább az ár-érték arány alapján döntenek, miközben a gyors szállítás és a kényelmes ügyintézés is alapelvárássá vált.

A régiós és nemzetközi verseny fokozódása mellett már a termékkategóriák tekintetében is turbulenssé vált a piac: míg az FMCG és a szépségápolási szektor továbbra is jelentős növekedést mutat (+24% és +23%), addig például a ruházati, lakásfelszerelési és barkács kategóriák forgalma visszaesett, amit főként az importtermékek árnyomása és a vásárlói szokások átalakulása magyaráz.

A kutatásban részt vett e-kereskedők véleménye alapján a hazai webáruházak számára a legnagyobb kihívást az új vásárlók szerzése (48%), a vásárlási gyakoriság növelése (39%) és a tőkehiány (35%) jelentik. A növekvő külföldi verseny és a piacterek térnyerése (27%) pedig tovább növeli a prést a hazai szereplőkön.

Rutinrókák generálják a forgalom nagyját

A jelenleg is aktív 4,2 milliós magyar online vásárlói bázis három csoportba sorolható: a ritkán vásárlók (31%), az eseti vásárlók (38%) és a rendszeres vásárlók (31%). A vásárlói bázis gyors növekedésével párhuzamosan a vásárlások gyakorisága tavaly enyhén csökkent, de a forgalom nagyobb részét – a csomagvolumen háromnegyedét – a rendszeres vásárlókat alkotó, legalább havi rendszerességgel online vásárló 31 százalék bonyolította le 2024-ben.

Az elmúlt évek során a gazdasági nyomás és a magas infláció hatására a magyar vásárlók is tudatosabbá váltak. 54 százalékuk mérlegeli, hol érdemes vásárolni, 36 százalék pedig gyakran elgondolkodik azon, hogy valóban szükséges-e egy adott termék megvásárlása. Az átlagos kosárérték 2024 során stagnált, ami a javuló, de a korábbi évekhez képest még mindig magasnak tekinthető inflációs környezetben az árérzékenység további fokozódását jelzi.

Egyre többen mernek kártyázni

Az e-kereskedelmi ügyfélélmény kulcsa egyértelműen a technológiai innovációkban rejlik, aminek egyik fontos területe a rendelések fizetése. A Digitális Kereskedelmi Körkép adatai szerint az online vásárlások 39 százalékát előre fizetéssel (bankkártyás vagy egyéb digitális fizetéssel) rendezték, míg az utánvétes tranzakciók aránya 61 százalék volt.

A rendelések átvételi módjait illetően 2024-ben új sebességi fokozatra kapcsolt a csomagautomaták terjedése: tavaly már minden negyedik e-kereskedelmi rendelést csomagautomatákba kértek a magyar vásárlók, ami részben annak is köszönhető, hogy az automaták száma 2024-ben csaknem megduplázódott 2023-hoz képest, és négy év alatt közel 9000 darabra emelkedett.

Konzumer tech

Féljünk vagy örüljünk? Dől a pénz a védelmi ipar európai startupjaiba

A NATO innovációs alapjának és a Dealroom kutatócsoportnak a közös elemzése szerint tavaly 24 százalékkal nőtt az európai DSR startupok finanszírozása.
 

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.

2025.03.18. Symbol Budapest

RÉSZLETEK »

Nem csak technológiai, hanem kulturális változást is jelent az átállás – többek között erre is tekintettel kell lenni az obszervabilitás széleskörű alkalmazása során.

a melléklet támogatója a Dynatrace

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.