Most az androidos nyomulás van terítéken. Technikailag akár 11 milliárd eurós büntetést is kaphatnak, de nehéz elképzelni, hogy a végén rosszul járjanak.

Alig több mint egy év telt el azóta, hogy 2017 júniusában az Európai Unió a várakozásoknál sokkal magasabb, 2,4 milliárd eurós büntetést szabott ki a Google-re az uniós versenyszabályok megsértéséért, amelynek alapja a keresőpiaci dominanciával való visszaélés volt. Ez az összeg több mint duplája volt annak az 1,2 milliárd eurós rekord bírságnak, amit 2009-ben az Intel kapott, ráadásul az Európai Bizottság azt is világossá tette, hogy további ügyekben még vizsgálatot folytat a Google-lel szemben, amit akár a társaság más szolgáltatásaira is kiterjeszthet.

Az EB újabb döntésének bejelentése ezen a héten, szerdán esedékes, amelyet egyébként a brüsszeli NATO-csúcs és Donald Trump látogatása miatt halasztottak mostanra. Ezúttal az Androidról van szó, pontosabban arról a vádról, amely szerint a Google a mobil operációs rendszeren keresztül próbálja az asztali gépeken már megszerzett pozícióit a mobil platformra is kiterjeszteni. Az uniós álláspont szerint súlyosan versenykorlátozó gyakorlat, hogy a Google az androidos eszközgyártókat saját alkalmazásainak (Chrome, kereső, Play stb.) telepítésére kényszeríti.

Mivel az androidos ügy a korábbinál szerteágazóbb, a várakozások szerint a Google is jóval magasabb büntetésre számíthat. Ez technikailag akár a 11 milliárd dollárt is elérheti, bár ilyen nagyságrendet senki sem tart valószínűnek – abban viszont minden kommentár megegyezik, hogy a 2,4 milliárd eurós rekord egészen biztosan meg fog dőlni.

Brüsszelben túl későn kapcsoltak

A Google természetesen más véleményen van: álláspontja alapján a keresőt, az alkalmazásáruházat és más applikációkat összefogó csomag teszi lehetővé, hogy az Androidot ingyen bocsássa a gyártók és a felhasználók rendelkezésére. Ráadásul a gyártóknak és a felhasználóknak is van választási lehetősége, magyarul senki nem kényszeríti őket az androidos eszközökre vagy az ilyen eszközökön a Google appok használatára. (Ez az érvelés már egy évtizeddel korábban, a Microsoft és az előre telepített Internet Explorer böngésző esetében sem ment át.)

Érdemes megjegyezni, hogy az ügyben megszólaló elemzők szerint az Unió alaposan elkésett a keménykedéssel. A Google mobil operációs rendszere eluralta az európai piacot (igazából érdektelen, hogy a különböző statisztikák szerint a piac kétharmada vagy háromnegyede a Google-é), az európai felhasználók pedig már megszokták, sőt preferálják a vállalat szolgáltatásait. Vagyis a Brüsszeli szándék sikere, hogy helyzetbe hozzák a Google versenytársait, már nem ezen fog múlni – különösen, hogy Play áruház és a cég többi alkalmazásának mesterséges szeparációja senkit sem fog megakadályozni, hogy letöltse és tovább használja a megszokott applikációkat.

Az androidos vizsgálat egyébként még egy 2013-as panasz nyomán indult, vagyis nem mondható, hogy az Európai Bizottság elsiette volna a döntést. Az valószínűleg meg fog állni, hogy a Google az eszközgyártókkal kötött szerződései túlságosan korlátozó jellegűek (akár anyagi szempontból is), és az is tény, hogy a legnagyobb európai piacokon a legtöbbször letöltött tíz alkalmazásból hat a Google-é. Ezzel azonban az európai startupok, büntetés ide vagy oda, nem igazán tudnak versenyezni, a felhasználók pedig látszólag beletörődtek, hogy az alapértelmezett okostelefonos appok a Google-től jönnek.

Az idő (is) a Google-nek dolgozik

A Google ráadásul nem csak közvetlenül keres pénzt a csomagban terjesztett szolgáltatásokon, hiszen a folyamatosan begyűjtött felhasználói adatok tömege teszi lehetővé, hogy másnál jobb termékeket fejlesszen, és ugyanerre épülnek majd a cég jövőbeni, szintén adat alapú kezdeményezései is. Az eszközgyártók pedig, bár a megfelelő uniós döntés valóban nagyobb szabadságot engedne nekik, nem biztos, hogy ezzel mindenáron élni is akarnak, éppen a fenti körülmények miatt.

A Google egyébként még a korábban említett, 2,4 milliárd eurós bírságot sem fogadta el, így pontot annak az ügynek a végére sem sikerült tenni, ezen kívül az online hirdetési piac versenykorlátozó gyakorlatai miatt más vonalon is zajlanak uniós vizsgálatok a társasággal szemben. Vagyis a mostani döntés csak egy hosszú és körülményes folyamat újabb lépcsőfoka lesz, amiből egyelőre nehezen látszik, hogyan jöhetne ki tényleg rosszul az európai mobil ökoszisztémát letaroló amerikai vállalat.

Piaci hírek

A Starlink kiesései a Pentagon veszélyes függőségére is rámutatnak

Többször előfordulhatott már, hogy leállások és csatlakozási problémák zavarták meg az amerikai haditengerészet dróntesztjeit, de a szakértők szerint így is megéri nekik a Starlink alacsony költsége és lefedettsége.
 
A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.