A Reuters bennfentes forrásaira hivatkozva számolt be róla, hogy az Apple engedményekkel venné elejét az EU trösztellenes eljárásának és az abból fakadó hatalmas bírságnak.

Az Európai Unió trösztellenes szabályozó hatósága tavaly májusban vádolta meg vele az Apple-t, hogy korlátozza versenytársai hozzáférését a mobiltárcákhoz használt NFC-technológiájához, kihasználva erőfölényét. Az Európai Bizottság akkori közlése alapján a versenyellenes gyakorlat egészen 2015-ig, az Apple Pay indulásáig nyúlt vissza, ahogy a vállalat annak javára akadályozta a konkurens mobiltárca-megoldások kifejlesztését az iOS-rendszerű eszközökre.

Az EB az évekkel korábban indított vizsgálódást követően úgynevezett kifogásközlést küldött az iPhone gyártójának, kilátásba helyezve egy gigantikus, a cég globális forgalmának akár 10 százalékáig (az előző évi bevételi adatok alapján 36,6 milliárd dollárig) terjedő pénzbírságot is. Az ügy legújabb fejleménye, hogy az Apple állítólag hozzáférést ajánlana riválisainak érintés nélküli mobilfizetési rendszereihez, amivel elkerülheti az esetleges tetemes büntetést.

Mégis rugalmasak a biztonsági elvárások

A Reuters forrásai szerint a következő lépés, hogy a Bizottság a jövő hónapban visszajelzést kér majd az érintettektől és az ügyfelektől is, mielőtt eldönti, hogy elfogadja-e az Apple ajánlatát. A "piaci teszt" időzítése és menete nem világos, és egyelőre sem az uniós felügyelet, sem az Apple nem reagált a hírügynökség értesülésére. Ami biztos, hogy az Apple Payt már több mint 2500 bank, illetve több mint 250 fintech és challenger bank használja Európában.

Az Apple korábban igyekezett kisebbíteni a szolgáltatás súlyát, az NFC-hez való egyenlő hozzáférés kapcsán pedig vezető iparági adatvédelmi és biztonsági szabványaira hivatkozott, amelyek érvényesítése és a csalások megelőzése miatt gátolta volna harmadik felek hozzáférését az érintés nélküli fizetésekhez. Az EB vizsgálata azonban a hírek szerint nem tárt fel olyan bizonyítékot, ami arra utalt volna, hogy az Apple magatartása biztonsági aggályokkal igazolható.

Piaci hírek

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.