A Google egyszerűbbé tette és plusz hasznos funkciókkal látta el a Saját fiókot.
Hirdetés
 

A Google szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt mutatta be My Account, vagy Saját fiók felületét, ahol egy helyen érhető el az összes fontos fiókbeállítás. Mától a lehetőségek kibővültek az elveszett telefon megtalálását segítő funkciókkal, illetve a közeljövőben további hasznos plusz képességekkel látják el ezt a szolgáltatást.

Aki jól keres, mobilt talál

Android Eszközkezelő néven eddig is (most is) volt lehetőség megcsörgetni, térképen keresni, zárolni, vagy törölni annak a mobilnak a tartalmát, amit elloptak, vagy elvesztettünk. A jövőben már a Saját fiók is tartalmazza ezeket az opciókat „Telefon keresése” címszó alatt, viszont jóval több tanáccsal, hasznos tudnivalóval bővültek az alapfunkciók, illetve ezek sokkal áttekinthetőbben próbálnak segíteni, ha baj van.

A megfelelő készülék kiválasztása után rögtön a mobil megcsörgetése, illetve térképen való keresése tűnik elő, viszont, ha ezek nem járnak sikerrel, akkor a rendszer további lépéseket, tanácsokat kínál. Ilyenek a telefon zárolása, ahol megadható egy szám, amit a telefon megtalálója felhívhat, hogy vissza tudja azt juttatni. A további lehetőségek között van még a mobilból való kijelentkezés, vagy az azon tárolt adatok törlése, mint végső megoldás.

A Google igyekszik a Saját fiók elérését a lehető legjobban megkönnyíteni, így mától hangvezérléssel („Ok Google, show me my Google account”) is megnyitható az oldal. Ez egyelőre csak angolul működik, de hamarosan további nyelveket adnak hozzá a rendszerhez. A másik elérési mód is elég egyszerű: a később élesedő funkció segítségével elég csak rákeresni a saját nevünkre a Google-ben, ami után azonnal kapunk egy, a beállításainkhoz vezető linket (amennyiben be vagyunk jelentkezve). Sőt, a telefon keresését is meg fogják könnyíteni a jövőben: csak be kell írni a keresőbe, hogy "I lost my phone", azaz "Elvesztettem a telefonomat" és a találatok közt elsőként fog szerepelni a szükséges link.

Konzumer tech

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.