Szeptember elsejével összesen 11 kormányzati informatikai szervezet irányítása került a Miniszterelnöki Kabinetirodától a frissen megalakított DMÜ kezébe.
Hirdetés
 

Hivatalosan is megkezdte tevékenységét az idén tavasszal beharangozott Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ). A kormányzati szándék szerint az új ernyőszervezet megalakulása lehetővé teszi az eddigi széttagolt működés racionalizálását, és biztosítja a kijelölt célok megvalósítását.

A DMÜ felügyeli a kormányzati informatikát, valamint az e-közigazgatási, informatikai rendszerek és infrastruktúrájuk üzemeltetéséért, továbbá a kapcsolódó fejlesztések megvalósításáért is felel. Deklarált céljai között szerepel az ügyfélbarát szolgáltatások kialakítása, a digitális állampolgárság megteremtése, egy magyar bázisú felhőszolgáltatás létrehozása, az adatalapú kormányzati döntéselőkészítés és döntéshozatal megvalósítása, és az összehangolt infrastruktúra működtetése. Fontos szándék továbbá, hogy 2025-ig mindenki el tudja intézni a hivatalos ügyeit egy mobiltelefon segítségével.

Az augusztusban megjelent rendelet értelmében 7 gazdasági társaság került a Miniszterelnöki Kabinetirodától a DMÜ tulajdonosi joggyakorlása alá, így utóbbi összesen (közvetlen és közvetett módon) 11 társaság felett látja el a tulajdonosi jogokat. A DMÜ működését a Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyeli, a vezérigazgatói feladatokat Guller Zoltán miniszteri biztos látja el.

A rendelet szerint az alábbi állami tulajdonú gazdasági társaságok tulajdonosi jogkörgyakorlása került a Digitális Magyarország Ügynökséghez:

  • Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
    • Idomsoft Informatikai Zrt.
    • Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt.
    • Kopint-Datorg Informatikai és Vagyonkezelő Kft.
  • Digitális Adattranzakciós Központ Kft.
  • Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.
    • Kormányzati Szoftverlicenc-gazdálkodási Kft.
  • Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft.
  • Nemzeti Üzleti Szolgáltató Zrt.
  • Digitális Jólét Nonprofit Kft.
  • Nemzeti Adatvagyon Ügynökség Kft.
Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.