Egy technikai malőr miatt rövid ideig olyan privát mozit láthattak a cég ügyfelei, amelyhez semmi közük nem volt.

Remek dolog a felhő és a dolgok internete, ám a túl nagy összekapcsoltságnak megvannak a kockázatai. Mindezt most saját bőrén érezheti a beltéri és kültéri biztonsági kamerákat gyártó Wyze. A cég rendszerében ugyanis múlt hét végén történt egy apró malőr, aminek következtében az éppen saját felvételüket ellenőrizni akaró felhasználók egy másik ügyfél videóját láthatták, miközben az övéket éppen valaki más figyelhette.

 

Seeing Someone else's Webcam Feed!!
byu/ds679 inwyzecam

 

Az esetről beszámoló The Verge érdeklődésére a cég megerősítette, hogy az élő közvetítések összekeveredése "egy webes gyorsítótárazási probléma" miatt történt. A vállalat igyekezett tompítani az eset élét azzal, hogy hangsúlyozta, hogy a nagyjából 30 percig fennálló hiba csak a rendszerbe desktopon keresztül bejelentkezőket érintette. Az első vizsgálatok alapján 10 felhasználó képei kerülhettek nyilvánosságra így.

A Wyze szóvivője a lapnak eljuttatott írásbeli nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy ez az eset "nem tükrözi" a cég felhasználók iránti elkötelezettségét, illetve azokat a beruházásokat, amelyeket a biztonság megerősítése érdekében tettek az elmúlt években. A szóvivő egyben ígéretet tett rá, hogy alaposan kivizsgálják az ügyet, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a későbbiekben ilyesmi többet ne fordulhasson elő.

Egy újabb szög a koporsóban?

Természetesen az ilyen incidensek bármelyik gyártó számára komoly problémát jelentenek, a Wyze esetében pedig mindez különösen fájó következményekkel járhat, mivel a cégnek súlyos múltja van a témában.

Technikai, biztonsági malőrök még a leggondosabb szolgáltatónál is előfordulhatnak, azonban a Wyze tavaly tavasszal kénytelen volt beismerni, hogy úgy hagyott piacon egy modellt közel három évig, hogy tudott egy kamerát érintő kritikus biztonsági résről, amely lehetővé tette, hogy illetéktelenek férjenek hozzá a felhasználók eltárolt felvételeihez. A Wyze Cam v1-et végül nem is javították, hanem egyszerűen leállították a gyártást, és remélték, hogy nem lesz baj.

Biztonság

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.