Exportban erős az OTT-ONE, amely az iSRV Zrt.-vel dolgozik a fejlesztésein. Egyik fontos piacuk Kolumbia.

Tavaly ugyan az eredetileg kitűzött bevételtől elmaradt az OTT-ONE Nyrt., de az elért 1,7 milliárd forint mellett keletkező 215 milliós nyereséggel sem elégedetlen a cég – mondta Májer Bálint vezérigazgató azon a sajtótájékoztatón, melyen a vállalat jövőbeni terveiről és a folyó fejlesztésekről beszélt. A vállalat bevételeinek jelentős része exportból származik. A vezérigazgató pontos számadatot nem tudott mondani, de becslése szerint 70 százalék közelében lehetnek az exportbevételeik.

OTT szolgáltatásból széles portfólió

A fejlesztéseket az iSRV Zrt.-vel együttműködésben végzik, melynek vezérigazgatója, Kósa Gábor egyben a két cég közös fejlesztéseit is felügyeli. Mint Kósa mondta, ezeknél a fejlesztéseknél pontosan lefektetik a két cég közötti feladatmegosztást, és a termékkel kapcsolatos jogok megoszlását is. Ez azért is különösen fontos, mert az OTT-ONE fő részvényese az iSRV.

A vállalat életében fontos lépés volt a Telenor 2013-ban indított MyTV szolgáltatásának elnyerése. Az ehhez alkalmazott technológiákat azonban továbbgondolásra is érdemesnek tartották. A cég úgy látja, akár az e-learning, akár az egyre népszerűbb e-sport területén is lehet alkalmazni. A video-on-demand területén újabb ügyfeleket is tudtak szerezni. Tavaly lett a Sony Networks online videoalkalmazás technológiai kiszolgálója Magyarország mellett Csehországban, Lengyelországban és Romániában. Emellett a vállalat fejleszti és szolgálja ki a TV2 Spíler Extra alkalmazását is.

Majer szerint a réspiaci szereplőknek is jó lehetőségeik vannak ezen a piacon, mivel a nagy szállítóknál rugalmasabban képesek kiszolgálni a speciális ügyféligényeket. Jelenleg hét további országban pályáznak OTT-szolgáltatás (over-the-top) elnyerésére. Csak az OTT-vel is a negyedik legnagyobb magyar tévészolgáltatónak számítanak – állította a vezérigazgató.

Ebből a szolgáltatásból államilag is támogatott fejlesztésekkel hoztak létre egy e-learning keretrendszert, amelyhez különböző ágazatspecifikus csomagokat is készítenek. Ezek között például orvosképzésben használható csomag, amely lehetővé teszi speciális műtétek online és interaktív közvetítését, ahol a néző egy moderátoron keresztül kérdezhet is a műtétet végző orvosoktól – mondta Kósa. Ennek fejlesztésében nemzetközi partnerei is vannak a vállalatnak, köztük a Buenos Aires-i Egyetem Orvostudományi Karán működő Alexander Fleming Intézet, ahol rákbetegek speciális integrált kezelését végzik.

Képfelismeréssel a kokain ellen

Kósa szerint komoly piaci lehetőségek vannak a kolumbiai felkérésre fejlesztett, mesterséges intelligencián alapuló képfelismerési rendszerüknek is. Kolumbiában a drónos kokainfelderítést segíti egy olyan képfelismerő szoftverük, amely képes azonosítani növényeket, Kolumbiában értelemszerűen a kokacserjét, segítve az illegális ültetvények elleni küzdelmet.

A technológia azonban nem csak a kokacserje felismerésére használható. Ugyanúgy alkalmas például a precíziós mezőgazdaságban, például a gyomnövény-fertőzöttség felmérésre, de felkészíthető közművek, árvízi védművek vagy akár reptéri kifutópályák valós idejű monitorozására is.

Szintén fontos fejlesztési irány a biztonságtechnika. A cég viszonteladóként dolgozott a Groupama Arénához szállított vénaszkennerekkel. Az ott szerzett tapasztalatokat felhasználva kezdtek olyan fejlesztésekbe, amelyek a biometrikus azonosítást a hozzáférés-kezelésen túl például titkosításra is alkalmassá teszi. Ennek egyik terméke egy várhatóan ősszel piacra kerülő titkosított külső adattároló, amely az okostelefonok biometrikus azonosítását használja például az adattároló titkosításának feloldására. A biztonságtechnikai fejlesztéseknél szintén fontos külföldi partner a kolumbiai hadsereg.

Prémium kategóriába akarnak kerülni a BÉT-en

A további növekedés segítéséhez az OTT-ONE ebben a hónapban megkezdte egy tőkebevonási tranzakció előkészítését is. Ennek során az Equilor segítségével hárommillió darab saját részvényt kínál aukcióra 250 forintos minimáláron (ez mintegy 20 százalékkal magasabb a jelenlegi árfolyamnál). A befolyt tőkét a vállalat többek között potenciális befektetések és projektek finanszírozására kívánja fordítani. Az aukciót az Equilor bonyolítja le.

Az aukcióhoz az OTT-ONE főrészvényese, az iSRV biztosítja a szükséges részvényeket egy kölcsönszerződésben. A sikeresen értékesített részvények helyett a vállalat új részvényeket bocsát ki az iSRV számára. Ha a tranzakció során minimum 100 millió forint összegben jegyeznek részvényt a befektetők, az OTT-ONE teljesíti a BÉT Prémium kategóriájába történő átlépés egyetlen, eddig még nem teljesített feltételét is. Az aukcióra várhatóan 2019 szeptemberében kerül sor.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.