Lapértesülések szerint napokon belül várható a sok milliárd dollárt megmozgató üzlet hivatalos bejelentése.

A Wall Street Journalban megjelent, tűzhöz közeli forrásokra alapozó anyag szerint a két cég nagyon előrehaladott tárgyalásokban van a felvásárlással kapcsolatban. Az üzleti lap szerint a hivatalos bejelentésre még a Slack jövő hét kedden esetékes negyedéves jelentése előtt sort keríthetnek.

20 milliárdos ügylet

A jelenleg 17 milliárdra értékelt Slack kosárba tételéhez a szakértői becslések alapján legalább 20 milliárd dollárt kell adnia a Salesforce-nak. Ennek kapcsán érdemes felidézni, hogy a Microsoftnál 2016-ban állítólag előkészítés alatt volt egy 8 milliárdos ajánlat az akkor még csak három éve üzemelő platformért, ám végül ez az ötlet elhalt. Utóbbiban közrejátszott az egykori alapító, Bill Gates berzenkedése is.

A Salesforce számára természetes terjeszkedési terep lehet a kollaborációs megoldásokat kínáló Slack. Az online CRM-megoldásával hatalmasra növő kérőnél egyébként jelenleg is bevetés alatt van a Salesforce Anywhere elnevezésű új szolgáltatás, amely sok szempontból hasonlítható a Slack, vagy éppen a Teams által kínált funkcionalitáshoz. Az egyelőre nem világos, hogy az esetleges akvizícióval az Anywhere lapátra kerül, vagy valamilyen formában egyesül a Slack rendszerével.

Ami a célpontot illeti, a Slack az idei második negyedévben 130 ezer fizetős ügyfelet jelentett le. Ezek közül nagyjából ezren vannak az éves szinten 100 ezer dollárt költő nehézsúlyú ügyfelek, és 87 olyan, ahol millió fölé szalad a számla. Tavaly egyébként 12 milliós naponta aktív felhasználói táborról számolt be a cég, amely alaposan elmarad a Microsoft Teams 100 millió felett járó bázisától.

A pletykák hatására egyébként ellentétes folyamatok indultak be a tőzsdén. A Slack papírjai óriásit, közel 40 százalékot erősödtek, miközben a Salesforce részvényeinek árfolyamában 5 százalékos mínuszt kellett elkönyvelni.

Játékból lett a nagy üzlet

A csoportmunkához szükséges kommunikációs platformot biztosító Slack története meglehetősen érdekes. A program tulajdonképpen egy készülőfélben lévő játék üzenetküldő funkciójaként indult. A játék aztán sosem készült el, ám a fejlesztők meglátták a lehetőséget az önállóan funkcionáló csetprogramban. A 2013-ban debütált szoftver azóta sok fejlesztésen van túl és a kezdeti években elsősorban a technológiára fogékonyak, például programozók, mérnökök, szoftverfejlesztők között hódított.

A cég több körben is sikeresen tudott magához tőkét vonzani. A korai befektetők között volt például a híresen jól spekuláló Andreessen Horowitz is: a jövedelmező befektetéseket kereső társaság olyan vállalkozásokban látott már a legelején fantáziát mint a Facebook, a Twitter és a Lyft. A Slack összességében 1,4 milliárd dollárt kalapozott össze, mielőtt tavaly nyáron meglehetősen sikeresen abszolválta tőzsdei belépőjét.

Cloud & big data

A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben

Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.