Egyelőre az OTP ügyfelei használhatják MasterCard és Maestro betéti és hitelkártyáikkal. A reggel 5 órakor megnyitott szolgáltatásra az első órákban tízezren regisztráltak.

Ünnepnap a mai az Apple-híveknek: Magyarországon is elérhetővé vált az Apple Pay. Ahogy azt több fórumon lehetett olvasni a múlt héten, elsőként az OTP vezette be a szolgáltatást.

Még nem minden kártyával működik

Egyéves tárgyalássorozat és fejlesztés után végre az Apple-eszközök használói számára is elérhető a mobilfizetés. Mint azt az OTP Bank digitális értékesítésért és fejlesztésért felelős igazgatóságát vezető Csányi Péter ügyvezető igazgató elmondta, egy éve vették fel a kapcsolatot az Apple-lel, az azóta eltelt időszak részben az üzleti tárgyalásokkal, részben a szükséges fejlesztésekkel telt. Bár már korábban is szerették volna bevezetni a szolgáltatást, az Apple ragaszkodott a saját ütemtervéhez, és a banknak is ehhez kellett igazodni.

Egyelőre csak MasterCard és Maestro típusú betéti és hitelkártyával lehet használni. Csányi azonban újságírói kérdésre elmondta, hogy már dolgoznak azon, hogy a Visa kártyát használó ügyfelek is igénybe vehessék. Nem lehet regisztrálni virtuális bankkártyát, például a Simple-be regisztrált kártyákat – de már ennek megoldásán is dolgozik az OTP.

A regisztráció három módon történhet: a Smartbank szolgáltatásban – ahol a kártyaadatok megadása nélkül lehet regisztrálni –, a Simple appban és természetesen az Apple Walletben. A szolgáltatás igénybevételéhez iPhone 6-os vagy újabb készülék kell, de az Apple Watch is alkalmassá tehető az érintésmentes fizetésre.

Az Apple Pay-jel történő fizetésnél nincs szükség PIN-kódra, mert az azonosítás vagy biometrikusan (Face ID/Tuch ID), vagy jelkóddal történik. Az is a biztonságot szolgálja, hogy fizetéskor a kártyaadatokat sem a mobileszköz, sem az Apple szervere nem tárolja. Ehelyett egy egyedi azonosítót (Device Account Number) rendel hozzá a szoftver a tranzakcióhoz, és titkosítva ezt tárolja a készülék biztonsági moduljában (Secure Element). Minden tranzakcióhoz egyedi, alkalmanként változó biztonsági kód tartozik.

A mobilos fizetés nem jelent többletköltséget a felhasználónak, az ugyanúgy kártyás fizetésnek minősül, mint ha fizikai kártyával végezne tranzakciót.

Kikerekedett az OTP mobilfizetési portfóliója

Az androidos felhasználók már másfél éve használhatják az OTP Mobil Kft. fejlesztette Simple alkalmazást, amelynek jelenleg már több mint 700 ezer regisztrált felhasználója van. Fizetésre azonban kevesebben, mintegy 175 ezren használják. Ugyanakkor az alkalmazásba 25 ezer külső, azaz nem OTP-s kártyát is regisztráltak. Mivel a Simple-lel teljesen lefedik az androidos ügyfelek igényeit, a Google Pay bevezetése egyelőre nem vetődött fel, mondta újságírói kérdésre Csányi, de ha a bank úgy látja, hogy nagy lenne rá az igény, akkor azt sem vetnék el.

Az Apple Pay esetében több százezer felhasználóra számít a bank, ráadásul külföldi bevezetések tapasztalatai alapján gyakoribb tranzakciókra és magasabb tranzakciónkénti kosárértékre számítanak, mint az androidos Simple esetében. A bank pozitív várakozásait alátámasztja a szolgáltatás fogadtatása. A reggel 5 órakor megnyitott regisztrációt délelőtt tízig több mint tízezren végezték el.

Egyelőre az Apple Pay szolgáltatásai nem vehetők igénybe teljes körűen. Nem lehet regisztrálni virtuális bankkártyát, például a Simple-be regisztrált kártyákat – de már ezen is dolgozik az OTP. Emellett nem lehet használni peer-to-peer fizetésre sem. iPhone-nal és Apple Watch használatával minden olyan boltban lehet fizetni, ahol van érintésmentes fizetési lehetőséget biztosító POS terminál, de Safarin keresztül akár a Macekről is használható.

Az OTP-nek nincs exkluzivitása a szolgáltatásra Magyarországon, így várható, hogy hamarosan több banknál is elérhetővé válik. Az Erste Banknál például azt közölték, hogy dolgoznak rajta, hogy heteken belül már akármelyik, arra alkalmas okos eszközzel egy érintéssel fizethessenek az ügyfelek bármilyen náluk vezetett lakossági bankkártyával.

Konzumer tech

Bemutatták az oroszok első önvezető autójának a prototípusát

Ez is egy olyan innovációs terület, ahol a nagyhatalmak – az USA, Kína és Oroszország – versenyt futnak egymással. És mindhárom országban a keresőcégektől indul a kezdeményezés.
 
Könnyen érthető, de fejlett védelmi megoldások nélkül nehezen elhárítható módszert követnek a bizalmas információk ellopására utazó kiberbűnözők.
A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2019 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.