Az ESET fedezte fel, és legalább öt éve működik.

Linuxos gépekből – főleg szerverekből – épített botnetet a Mumblehard nevű kártevő, amely a fertőzött rendszereket spamek küldésére is felhasználta. Az ilyen esetek ugyan nem mondhatók gyakorinak – legalábbis a windowsos fertőzésekhez képest –, de mint a példa is mutatja, a Linux sem sebezhetetlen. A botnetet az ESET kutatói fedezték fel – írta a Biztonságportál.

A biztonsági cég kutatói nem először futnak bele linuxos rendszerek elleni kiterjedt támadásokba. Tavaly márciusban szintén ők fedezték fel az Operation Windigo nevű támadást, amelynek több tízezer linuxos és unixos szerver esett áldozatul.

A Mumblehard két fontosabb összetevőből épül fel. Az egyik egy hátsó kapu létrehozásáért felel, míg a másik spamelésben jeleskedik. Amikor rákérül egy rendszerre, akkor rögtön kapcsolódik különböző vezérlőszerverekhez, és kétirányú kommunikációs csatornát épít fel, hogy szabályozható legyen a működése.

A Mumblehard, amely Perlben íródott, de assemblyben íródott komponensei is vannak, az átlagosnál kifinomultabb technikákat alkalmaz. Ennek köszönhető például az is, hogy az ESET kutatói szerint legalább öt éven át működött észrevétlenül.

A felépült botnet aktivitását, illetve kiterjedését megbecsülni is nehéz – írták a kutatók. Eddig több mint 8500 egyedi IP-címet azonosítottak, amelyek mögött fertőzött szervereket találtak. A kiberbűnözőknek ezeken keresztül a reputációs, hírnévalapú védelmi technikák kijátszásával tudtak spameket terjeszteni. A botnet egyébként gyorsan nőtt, a kutatók szerint hat hónap alatt duplázta meg a méretét.

A Mumblehard felderítéséhez a Linux-alapú gépeken minden felhasználó esetében meg kell vizsgálni az ütemezett (cron) feladatok listáját. Ide azért kerül be a károkozó bejegyzése, mert az 15 percenként aktiválja a hátsó kaput. A károkozóhoz tartozó fájlok általában a /tmp vagy a /var/tmp könyvtárakba kerülnek be. Ezért ezeket a mappákat mindenképpen át kell vizsgálni, és szükség esetén kiüríteni vagy a noexec opcióval csatolni.

Így épül fel Mumblehard botnet

Biztonság

Már nem minden arany, ami MI?

Egy indiai startupprogram finoman jelzi: nem elég "nagyobbat" mondani, hanem érdemes valami eredetivel, ám perspektivikussal előállni.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.