Amerikában az illetékes hatóságok kifejezetten azt szorgalmazzák, hogy az egészségügyi intézmények, ahol tudnak, térjenek át a telemedicinára.
Hirdetés
 

Egyre aggasztóbb a járványügyi helyzet, ami nem csak az oktatást és a vállalatok üzletmenetét, hanem a járvány miatt rendkívül leterhelt egészségügyi ellátó rendszereket is átalakítja. Mindaz, ami eddig csak kísérlet volt, egyszeriben életmentő rendszerré lép elő.

Az egészségügyi intézmények a vírusterjesztés melegágyai lehetnek, hiszen közvetlen kontaktusba kerülhetnek fertőzöttek (akik esetleg mit sem tudnak tüneteik okáról) és más betegségben szenvedők. Az orvosokat ugyanis épp a veszélyeztetett idősebb korosztály látogatja nagyobb számban, mert jellemzően ők gyakrabban szenvednek krónikus betegségekben. Éppen ezért, akit csak lehet, érdemes az egészségügyi intézményektől távol tartani.

Az USA-ban átmenetileg lazítanak a szabályokon

Az USA egészségügyi és szociális minisztériumának keretében működő Állampolgári Jogok Hivatala (OCR – Office of Civil Rights), amely az egészségügyben forgó személyes adatok védelmét szabályozó HIPAA betartását is felügyeli, lazított a telemedicinában használható rendszerek alkalmazásának szabályain. Mint az OCR elnöke írja közleményében, a hivatal él mérlegelési jogkörével, és nem sújtja büntetéssel azokat az egészségügyi szolgáltatókat, melyek olyan eszközöket is alkalmaznak a betegekkel való kapcsolattartáshoz, amely nem felel meg a HIPAA követelményeinek.

Az OCR álláspontja az, hogy a járvány okozta szükséghelyzet miatt, bármilyen nem nyilvános audio- és videocsatornán felvehetik a kapcsolatot a pácienseikkel. Ez minden ellátásra vonatkozik, azaz nem csak az új koronavírus-megbetegedések diganosztizálására. Az OCR elképzelése szerint az orvosoknak először videocsatornán kell felvenniük a kapcsolatot a pácienssel, hogy eldönthessék a további lépéseket, és csak akkor kerüljön sor személyes kontaktusra, ha a beteg állapota vagy a kezelések azt elengedhetetlenné teszik.

Az intézkedés szerint ehhez a kommunikációhoz az orvosok szinte bármit használhatnak (Apple FaceTime, Facebook Messenger, Google Hangouts, Skype), de például a Facebook Live, a Twitch, a TikTok és az ezekhez hasonló videokommunikációs csatornák tiltottak. Az OCR a szükséghelyzet alatt nem vizsgálja, hogy az adott alkalmazás megszerezte-e a HIPAA-minősítést. Az alkalmazásokat azonban csak az azokban elérhető legerősebb titkosítási és adatvédelmi módban lehet használni. A hivatal arra kéri az egészségügyi szolgáltatókat, hogy a betegek számára tegyék nyilvánvalóvá: ezek az alkalmazások potenciálisan veszélyt jelentenek a személyes adataikra.

Az OCR ajánlása egyébként az, hogy aki teheti, olyan csatornákat használjon, melyek megfelelnek a HIPAA előírásainak. A közlemény ide sorolja a Skype for Businesst, az Updoxot, a VSeet, a Zoom for Healthcare-t, a Doxy.me-t és a Google G Suite-jének Hangouts Meetjét.

Szinte minden megvan a váltáshoz

Az utóbbi évek fejlesztései – főleg a képalkotási és -elemzési területen elért eredmények – most nagyon nagy szerepet kapnak. Az olyan technológiák, mint amit pár éve például a hasnyálmirigyrák mobiltelefon kamerájával történő diagnosztizálásához a Washingtoni Egyetemen kidolgoztak, jól párosítható olyan rendszerekkel, mint amit egy svéd startup, a Kry pár éve elindított, és amit már Norvégiában és Franciaországban is meghonosítottak.

A két példa jól mutatja, hogy a páciensek (és az orvos) kezében lévő technológia hogyan alkalmazható igazán hatékonyan. A Kry modellje ugyanis az, hogy a beteg (vagy magát betegnek érző) páciens és az orvos között két lépésben jön létre a kapcsolat. Első körben a betegnek le kell írnia a tüneteket, fel kell töltenie minden releváns információt (képek, korábbi leletek stb.), és meg kell válaszolnia néhány, a tünetekkel kapcsolatos kérdést. A kapcsolat csak ezután jön létre, és az orvos már a megfelelő alapinformációk birtokában 15 perc alatt megvizsgálja – online. Egy ilyen rendszer protokolljába viszonylag egyszerűen integrálható – akár csak előzetes kockázatfelméréshez – egy a beteg saját eszközére épülő "elődiagnosztizáló" megoldás.

Piaci hírek

Aki unatkozik otthon, segíthet pingvineket vagy galaxisokat figyelni

Ha valaki értelmes elfoglaltságot keres a koronavírus-járvány miatti szobafogságban, érdemes lehet körülnéznie a közösségi tudományos projektek között.
 
A magyar informatikai biztonsági piacon húsz éve meghatározó Balasys bejelentette, hogy 2020. márciusától az IT menedzsment piac globális gyártójaként ismert Quest portfóliójának disztribútora lett. Így, a One Identity mellett, már a Quest teljes termékpalettáját is értéknövelt disztribútorként és megoldásszállítóként képviseli.

a melléklet támogatója a Balasys

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.