Munkába állnak a kabin nélküli Vera kamionok, amelyeket a gyártó egyre több felhasználásban próbálna ki.

A Volvo megállapodott az elsősorban teherkomp-szolgáltatásairól ismert logisztikai nagyvállalattal, a DFDS-szel a Vera nevű autonóm kamionok munkába állításáról. A projekt egy svédországi kikötő és egy logisztikai csomópont közti útvonalon kapcsolódik be az áruszállításba, és a tavaly bejelentett, az alapoktól önvezető üzemre tervezett modellek első éles feladata lesz.

Maga a Volvo már évek óta fejleszti az autonómia különböző fokaira képes teherjárműveket, a különböző pilotok között számtalan felhasználás megjelent a brazil cukornád-termelésbe bekapcsolható kamionoktól az önvezető szemeteskocsikig. Novemberben a vállalat bemutatott egy olyan, kereskedelmi forgalmazásra kész modellt is, amely a bányák tárnáiból szállíthatja a kitermelt mészkövet egyenesen a kilométerekre lévő kikötőkbe.

Arccal az önvezetők felé

A Vera koncepciójával tavaly szeptemberben álltak a nyilvánosság elé. Az új megoldás érdekessége, hogy nem valamilyen átalakított járműről van szó, hanem eleve önvezető közlekedésre tervezett kamionokról - vagyis a vontatókról már az emberi sofőröknek való kabint is lehagyták. Ilyesmit egyébként az ugyancsak svéd Einride fejlesztései között is láthattunk, a Volvo azonban a világ egyik legnagyobb teherjármű-gyártojaként komolyan ráfeküdt az új megoldás iparág-specifikus felhasználásaira.

A DFDS ebben az esetben egy előre meghatározott útvonalon szállít majd konténereket a Volvo autonóm kamionjain. A vontatók közutakon fognak közlekedni legfeljebb óránként 40 kilométeres sebességgel, és működésüket humán operátorok ellenőrzik egy távoli irányítóközpontból.

 

 

A DFDS szerint a projekt úttörő jelentőségű lesz a hálózatra kapcsolódó, magas autonómiaszintű teherszállítók fejlesztésében. A cél egy hatékony, rugalmas és fenntartható megoldás kialakítása nem csak a konkrét járművek esetében, hanem az arra való felkészülésben is, amikor a különféle helyekről érkező önvezető kamionokat kell majd kezelni az egyes logisztikai pontokon.

Az együttműködés nem máról holnapra indul be, mivel a megállapodás nyomán csak most kezdik a szükséges kiszolgáló infrastruktúra - például az automatizált beléptető kapuk - telepítését. A projekt ennek megfelelően csak évek múlva indul be maximális hatásfokon, de időközben is lehetőséget ad a Volvónak a Vera továbbfejlesztésére a hasonló felhasználásokban.

Kis lépés, de nagy lépés

Fontos megemlíteni, hogy durva sci-fire egyelőre nem kell számítani, miután a Vera kamionokat egyelőre rövid távú és repetitív szállítási feladatokra szerelik fel. Vagyis belátható időn belül csak oda-vissza utakon közlekednek majd gyárak, kikötők vagy raktárak között, nem indulnak el minden irányban a közutakon. Ennek ellenére az ilyen típusú üzemek sikere is fontos lépés lesz a különféle területeken óhatatlanul megjelenő autonom járművek fejlődésében.

A Volvo és a DFDS az alacsony károsanyag-kibocsátást és zajszennyezést emeli ki az új logisztikai trend üzleti és társadalmi hatásai közül. A Volvo közleménye megjegyzi, hogy a sebességkorlátozás csak a Vera kamionokra vonatkozik, a gyártóvállalatra nem, így a következő időszakban még számos hasonló implementációra készülnek, még jobban kiterjesztve a Vera fejlesztéseit és a már megkezdett tesztelést.

Piaci hírek

Tudja, melyik cég gyártja a legtöbb ipari robotot?

Az Amazon szerint ők. A világ egyik legnagyobb online kereskedője folyamatai optimalizálására leginkább házon belüli fejlesztésekre támaszkodik.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.