A vezérigazgatók többsége teljesen biztos benne, hogy a mesterséges intelligencia széles körű bevezetése elengedhetetlen lesz ahhoz, hogy az általuk irányított szervezet sikeres maradjon, ám az ehhez szükséges változások levezényléséhez nem tartják elég felkészültnek és nyitottnak közvetlen beosztottjaikat, azaz a C szintű menedzsereket. Nagyjából így foglalható össze a Gartner frissen közzétett kutatása, amelyhez összesen közel félezer csúcsvezető véleményét kérték ki világszerte.
A tavaly június és november között felvett interjúk alapján a CEO-k elsöprő többsége (77%) szerint az MI teljesen új korszakot nyit az üzletben, amit azonban nem lesz könnyű kihasználni a topmenedzsment témában megmutatkozó hiányosságai miatt. A vezérigazgatók zöme még a technológiához legközelebb eső pozíciókban sem érzi megfelelőnek a hozzáállást.
Főnökeik mindössze az informatikai vezetők (CIO) 44 százalékát tartják "MI-értőnek", de nem sokkal jobb a helyzet az információbiztonsági vezetők (CISO) és az adatgazdálkodási fejesek (CDO) esetében sem (46 és 40 százalék). Minden más C szintű pozicíó ezeknél az arányoknál is sokkal gyengébb számokat mutat a felmérés szerint.
Vezérigazgatók véleménye a topmenedzserek technológiához illetve MI-hez való hozzáállásáról (forrás: Gartner)
Ahogy a fenti grafikonon jól kirajzolódik, a vezérigazgatók sokkal pesszimistábbak jelenleg, mint voltak 2019-ben, amikor egy hasonló kutatásban arról kérdezték őket, mennyire tartják technológiai fronton rátermettnek és felkészültnek munkatársaikat. (Utóbbi a digitalizációs törekvések miatt számított akkoriban kulcsfontosságúnak.)
Az emberek mellett az eredményeket is keresik
A vezérigazgatók válaszaiból az derült ki, hogy az MI-bevezetések legnagyobb kerékkötője jelenleg egyrészt a szakemberhiány, másrészt az, hogy nem tudják számszerűsíteni az ezekkel a projektekkel potenciálisan együtt járó előnyöket, eredményeket. A megkérdezettek kétharmada például úgy látja, üzleti modelljeik nem alkalmasak az MI-fejlesztések megfelelő kezelésére.
A mesterséges intelligencia szélesebb körű bevezetéséhez ugyanakkor elengedhetetlennek vélik a meglévő dolgozói állomány képességeinek fejlesztését. Ahhoz ugyanis, hogy a munkafolyamatokat a vélekedés szerint teljesen átalakító új technológiát zökkenőmentesen beépíthessék a napi feladatokba, nem csupán új szakemberekre, de átfogó továbbképzésre is szükség van.
A Gartner által megkérdezett CEO-k láthatóan nagyon eltökéltek az MI-projektek felszaporításában, ám az ezekkel kapcsolatos elvárásokat némileg hűthetik azok a mostanában megjelent jelentések, amelyek egyelőre nem sok pozitívumot tudnak felmutatni a generatív algoritmusok munkahelyi bevetése kapcsán.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak