Korábban már lerövidítették a műszakokat, az alkalmazottak pedig esetenként másféle feladatokat kaptak, hogy kitöltsék a munkaidejüket.

A jelek szerint meredeken csökken a Tesla Cybertruckja iránti kereslet: a Business Insider birtokába jutott belső feljegyzés szerint a cég austini gyárának dolgozóit hétfőn fizetett szabadságra küldték a következő három napra. Bár ennek oka nem világos, a kommentárok szerint ez már annak a nyilvánvaló jele, hogy a piac kezd kifogyni azokból a Tesla-hívőkből, akik megrendelnék maguknak a "brutalista stílusú" pickupot, miközben a legutóbbi hírek még arról szóltak, hogy a cég éppen felpörgetné a Cybertruck gyártását.

A Business Insider ehhez hozzáteszi, hogy tudomása szerint az érintett alkalmazottak már október vége óta rendhagyó munkarendben dolgoztak: többen is arról számoltak be, hogy időnként hazaküldték őket, tréningeket szerveztek nekik, vagy egyszerűen beállították őket takarítani, hogy kitöltsék valamivel a munkaidejüket. Egyikük például arról panaszkodott a lapnak, hogy nemrégiben még rendszeresen túlóradíjat kapott, mostanában azonban szerencsésnek érzi magát, hogy heti 40 órára kifizetik a munkáját.

Év végére teljesen elfogyott a lendület

Bár az elektromos járművek eladásai összességében növekedtek, a Tesla idén már kevesebb autót értékesített a tavalyinál. A problémák különösen látványosak voltak a Cybertruck esetében, mivel ebben az évben már hat visszahívásra is sor került a különféle kirívó műszaki problémák és érthetetlen tervezési döntések miatt, miközben a tengerentúlon sokfelé tartják politikai állásfoglalásnak, ha valaki ilyen járművel közlekedik. Egy másik beszámoló azt is kiemeli, hogy a használt Cybertruckok értéke gyors ütemben csökken.

Amikor a Tesla tavaly megkezdte az új modellek szállítását, az Electrek jelentése szerint még több mint 2 millió foglalást regisztráltak, de a kereslet azóta csökkenni kezdett. A BI korábban arról írt, hogy a Tesla áprilisban lerövidítette a Cybertruck gyártósorán dolgozók műszakjait, miközben sok vásárló úgy is megkapta a járművét, hogy késve rendelte meg, vagyis a Tesla a vártnál tempósabban dolgozta fel a foglalási listáját. A megrendelésüket egyébként többen lemondták, amikor nyilvánosságra került a Cybertruck ára.

Részletek a Business Insider oldalán »

Piaci hírek

Felszámolták a Matrixot, a bűnözők külön bejáratú csevegőplatformját

Európán átívelő rendőrségi együttműködésnek köszönhetően sikerült bejutni a kizárólag meghívásos alapon működő alvilági kommunikációs rendszerbe. És ha már bent voltak a nyomozók, némi hallgatózás után le is kapcsolták a villanyt.
 
A software defined network már évek óta velünk él. Csak idő kérdése volt a koncepciót kiterjesztése a WAN-okra.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.