A Corvinus Egyetemen ma átadták „Az év informatikai oktatója 2013” díjakat. A korábbi évektől eltérően négy pályázó kapott elismerést.

A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2002. óta minden évben pályázatot ír ki a magyar felsőoktatási intézményeknek Az év informatikai oktatója díjra. Erre minden olyan felsőfokú oktatási intézmény küldhet be pályázatot, amelyben főállású oktatókkal folyik informatikusképzés. A VISZ a szakmai díjjal elsősorban a pályázó oktatók közvetlen oktatási tevékenységének erkölcsi-anyagi elismeréséhez kíván hozzájárulni. A kiírás hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a díj nem pályakezdőknek szól, ám nem is életműdíj. A korábbi évekhez képest újdonság volt, hogy a szervezet három ösztöndíjra írt ki pályázatot.

A díjazottakat független szakmai zsűri értékelte, majd a kiválasztott oktatókat felterjesztette a szervezete elnökségének, amely a végső döntést hozta. Az első helyezett 1 millió, a második 800 ezer, a harmadik pedig 500 ezer forintos ösztöndíjban részesülhetett. Az ide zsűribe Braun Péter, a VISZ elnöke, Dömölki Bálint matematikus, Havass Miklós, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja, Petróczy Zoltán tanácsadó, Sós Éva, a Computerworld főszerkesztője, Sziebig Andrea, az IT Business főszerkesztője, Turmezey László, a CEU oktatója, valamint lapunk főszerkesztője, Dervenkár István kapott felkérést.

Négy díjazott örülhetett

A beérkezett pályázatokból a zsűri négyet talált alkalmasnak arra, hogy a jelölteket személyesen is meghallgassa. A személyes prezentációk után végül mind négy pályázót felterjesztette díjazásra a VISZ elnökségének. Végül az elnökség úgy döntött, hogy az első és második hely mellett megosztva ítéli oda a harmadik helyezést.

Az első helyezésnek és az 1 millió forintos ösztöndíj végül Forstner Bertalan, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense örülhetett. A második helyet és vele a 800 ezer forintos ösztöndíjat Kiss Attila, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem docense, tanszékvezető, míg a megosztott harmadik helyet a Süle Zoltán (Pannon Egyetem) és Mohácsi László (Corvinus Egyetem) kapta.

Gratulálunk a díjazottaknak!

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.