A cég alkalmazása az Apple, a Google és a Samsung fizetési szolgáltatását is veri az amerikai üzletekben.

Miután a legtöbb okostelefon technikailag már alkalmas a bolton belüli mobil fizetésre (in-store payment), nem meglepő, hogy mind a kereskedők, mind a felhasználók egyre nagyobb része élni is szokott a lehetőséggel. Az eMarketer becslése szerint a proximity payment néven is hivatkozott fizetési megoldásokat ebben az évben már 55 millió, 14 évesnél idősebb amerikai felhasználó veszi igénybe, így az sem meglepő, hogy a szolgáltatók is egyre komolyabb versenyben vannak egymással a gyorsan fejlődő piacon.

A fogyasztók a jutalomra mennek

A piacvezető kiléte már sokkal kevésbé triviális, a legtöbben ugyanis nem az Apple Pay, nem a Google Pay, de nem is a Samsung Pay alkalmazásával fognak in-store payment tranzakciókat végrehajtani a tengerentúlon. Az eMarketer szerint  a Starbucks mobil alkalmazásának mindannyiuknál több felhasználója lesz: ez számszerűen 23,4 millió embert jelenthet, valamivel megelőzve az Apple Pay 22 millióját; a Google Pay már csak 11,1 millió felhasználálóra számíthat, a Samsung Pay pedig 9,9 millióra.

Ez a becslés természetesen nem a point-of-sale tranzakciók számára, hanem az egyes alkalmazások elérésére (felhasználóinak számára) vonatkozik, de még így is meglepő, hogy a kávézólánc személyében egy nem technológiai cég vezet a szolgáltatásaikat a saját készülékeikhez és/vagy operációs rendszereikhez kapcsoló technológiai vállalatok előtt. A Starbucks  eredményét az eMarketer kutatója az egyik legnagyobb sikersztorinak nevezte a "mobile proximity payment" iparágban, amelyet a kávézó a népszerű hűségprogramoknak köszönhet.

Az Apple ehhez képest ha nem is sokkal, de a második helyre szorult. Az Apple Pay szolgáltatás az eMarketer szerint már az amerikai kereskedők több mint felénél működik. A Google és a Samsung csak később lépett be erre a piacra, és hátrányukat azóta sem sikerült ledolgozniuk – annak ellenére sem, hogy a Samsung Pay adaptációs szintje a boltosok körében ma már az Apple Pay-nél is magasabb.

A verseny erősödése egyébként az eMarketer prognózisa alapján ahhoz az érdekes jelenséghez vezet, hogy a négy legnagyobb alkalmazás, bár folyamatosan növeli felhasználói táborát, összességében egyre kisebb piaci részesedéssel rendelkezik. (Megint csak a felhasználók számát, és nem a tranzakciók számát vagy értékét tekintve.) Ennek magyarázata, hogy egyre több új fizetési applikáció jelenik meg, ahogy a kereskedők sorra fejlesztik a saját márkás proximity payment megoldásokat – a vásárlók adatainak begyűjtése ugyanis már mindegyikük számára nyilvánvaló értékkel bír, hasonlóan a márkahűséget építő programokhoz.

Az eMarketer szerint ebben az évben már a 14 évesnél idősebb amerikai lakosság több mint negyede él majd legalább hat havonta egyszer a bolton belüli mobil fizetés lehetőségével.

Mobilitás

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.