Eddig nem volt túl szofisztikált a közösségi oldal hirdetési rendszere, de most igyekszik pótolni a lemaradást.

Kifejezetten a kisebb vállalkozásokat célozza első körben a közösségi oldal reklámozási rendszerének mostani fejlesztése. Az eddig meglehetősen rugalmatlan szisztémát egy jobban paraméterezhető váltja fel. A változás egyszerre jelent esélyt és rizikót is a Twitternek.

Azért fizetsz, amiért akarsz

Eddig egy szponzorált anyag után minden elképzelhető interakció (retweet, megjegyzés írása, klikkelés stb.) pénzt ért a cégnek, hiszen nem volt lehetőség beállítani, pontosan milyen jellegű aktivitásért szeretne a hirdető fizetni. Ez a rigorózus rendszer, talán a versenytársak nyomásának is köszönhetően, most lényegesen lazulni látszik.

Első körben a kisebb vállalkozások és néhány kiemelt partner élhet a választás jogával, azaz az új rendszerben már lehet például csak kattintásért, új követőkért, letöltésekért fizetni. Ez sokkal átláthatóbb és bizonyos szempontból egyszerűbb helyzetet teremt. A tervek szerint (és amennyiben a cég számításai bejönnek) a preferencia szerinti hirdetési megoldást később minden ügyfél igénybe veheti majd.

Esély és veszély

A változtatás első ránézésre rendkívül ügyfélbarát, miközben komoly rizikót jelent a Twitter reklámbevételeire. Hiszen az ügyfelek mostantól csak azért fognak fizetni, amiért valóban akarnak, a közösségi oldalnak pedig meg kell próbálni elég aktivitást kipréselni a twitterezőkből, hogy pótolni tudja a kieső bevételeket.

A dolognak azonban van egy másik olvasata is: miszerint a jobban paraméterezhető hirdetési kampányok felhajtják bizonyos interakciók árát, így a vállalkozásoknak arányosan akár többe is kerülhet a hirdetés, miközben a Twitter reklámbevételei akár még nőhetnek is.

Nőhetnek a hirdetési pénzek akkor is, ha a jobban megtervezhető kampányok több hirdetőt csábítanak. A Twitter ebből a szempontból lényegesen rosszabbul áll, mint például a Facebook, ahol a körülbelül 30 millióra tehető kisvállalkozói bázis mintegy 5 százalékát már sikerült rávenni a pénzköltésre.

 

Közösség & HR

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.