Egy nemrég végzett kísérlet szerint nagyon meg tudja olajozni a közúti közlekedés tempóját, ha forgalomba engedünk néhány olyan autót, amelynél mesterséges intelligencia dönt az optimális sebességről.

Az ember ösztönei segítenek a túlélésben, ám bizonyos helyzetekben felesleges komplikációt okoznak. Ilyen a közlekedés is, ahol régóta bebizonyosodott, hogy a sofőrök túlreagálják az előttük haladó autó fékezését azzal, hogy ők maguk a kelleténél jobban lassítanak. Ezt teszi a kérdéses jármű mögött haladó is, és így tovább. Ebből adódnak az autópályákon gyakran tapasztalható "fantomdugók", amikor is teljesen leáll egy szakaszon a forgalom, miközben semmiféle baleset vagy egyéb közlekedést nehezítő tényező nem tapasztalható.

Forgalomszabályozó akció

Minderre igyekezett megoldást találni egy több egyetem szakértőit összefogó kutatócsoport. A CIRCLES Consortium néven összállt csapat egy ötnapos kísérlet során 100 autó viselkedését szabályozta mesterséges intelligencia segítségével egy nashville-i autópálya reggeli forgalmában.

A kísérlet egy lépés volt a konzorcium céljának eléréseben, amely az emberek irányította autók és autonóm járművek együttes közlekedését igyekszik optimalizálni szenzoradotok, hálózati megosztás és mélytanulásra képes algoritmusok segítségével. A forgalom áramlásának finomítása ugyanis nem csak az egyének utazási idejét csökkentheti, hanem jelentősen mérsékelheti az üzemanyagfogyasztást is, ami gazdasági és környezetvédelmi okból egyaránt fontos eredmény lenne.

A kísérletben használt járműveket olyan MI-algoritmusokkal szerelték fel, amelyek egyrészt a jármű adott helyzetének megfelelő sebességet felügyelik, másrészt a környezetből és más járművek szenzoraiból származó információk alapján képesek úgy alakítani haladásukat, hogy azzal összességében olajozottabbá tegyék a közlekedést. Például így:
 


A teszt előzetes eredményei alapján az összes közlekedő autóhoz képest bevetett elenyésző számú jármű is képes volt jó irányba befolyásolni a forgalom áramlását. Ez egyébként már egy 2016-ban végzett, sokkal korlátozottabb kísérlet során kiderült. A Berkeley Egyetem kutatói hat évvel ezelőtt 20 autóval kísérleteztek egy zárt pályán, ahol egyetlen algoritmus által felügyelt jármű is képes volt csökkenteni az egyébként rendszeresen kialakuló torlódásokat, miközben az üzemanyag-felhasználás 40 százalékkal mérséklődött.

A nashville-i próba végső eredményeire azonban még várni kell kicsit, mivel a teszt során begyűjtött adatok olyan nagy mennyiségűek, hogy hónapokba is telhet részletes kielemzésük. Az viszont már most látszik, hogy a tesztjárművek hatékonysága sokat javult a korábbi kísérletekhez képest azzal, hogy a megosztott információk alapján összehangolták mozgásukat.

Emberarcú gépet alkotnának

A jövő terveivel kapcsolatban a konzorcium igyekszik "emberi" MI-t alkotni. Azaz nem csak a rendszer hatékonyságát próbálják fokozni a kutatók, de közben ügyelnek arra, hogy az algoritmus vezette jármű (alapból irracionálisnak tűnő) viselkedése valamennyire elfogadható maradjon a humán sofőrök számára is. Ez nem is rossz ötlet, hiszen az elkövetkező évtizedekben ember által vezetett és autonóm járműveknek egyaránt meg kell férniük egymás mellett a közutakon.

Cloud & big data

Vért, verítéket és könnyeket ígér az év

A Gartner szerint a tavalyi súlyos mínuszok után túl sok jó idén sem vár a személyi infokommunikációs piac legfontosabb termékeire.
 
Az 5G-vel indul be igazán a precíziós mezőgazdaság forradalma. Ebben nagy az egyetértés a mezőgazdasági és a távközlési szakemberek között.

a melléklet támogatója a Yettel

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.