Eltűnnek az App Store-ból az évek óta nem frissített programok, és azok is, amelyeket az elmúlt évben szinte senki nem töltött le.

Komoly tavaszi nagytakarításnak is tekinthető az Apple múlt pénteken kiadott, felhasználási feltételeket érintő pontosítása. Ennek értelmében az App Store platformján megtalálható appok közül a jövőben csak azok maradhatnak fent az alkalmazásáruház kínálatában, amelyeket kellő gyakorisággal frissítenek, illetőleg megfelelő mértékű érdeklődés mutatkozik irántuk.

A cég még 2016-ban indította el az App Store Improvements elnevezésű gyakorlatát, amely eddig meglehetősen ködös megfogalmazással fenyegette törléssel a nem megfelelő alkalmazásokat. Utóbbiak közé azok az appok tartoztak az Apple szövegezése szerint, "amelyek már nem működnek rendeltetésszerűen, nem követik az aktuális felülvizsgálati irányelveket, vagy elavultak".

A mostani pontosítás értelmében azonban sokkal egyértelműbbé vált a helyzet. Azok a fejlesztők számíthatnak figyelmeztetésre, akiknek a programja három éve nem lett frissítve, illetve azoknak az appoknak is menniük kell, amelyeket az elmúlt egy év alatt egyáltalán nem, vagy rendkívül kevésszer töltöttek le. (Utóbbit ugyanakkor nem számszerűsítette az Apple bejegyzése.) Az irányelv az iOS, az iPadOS és a macOS rendszerekre egyaránt vonatkozik.

Az elhanyagolt, avagy senkinek nem kellő alkalmazások kapcsán a cég egy levélben értesíti a program tulajdonosát, akinek 90 napja lesz arra, hogy lépéseket tegyen a probléma orvoslására. Ez a határidő egyébként lényegesen több, mint a korábbi években érvényes 30 napos figyelmeztetés. 

Az App Store-ból eltávolított szoftverek továbbra is megmaradnak a felhasználók készülékein, és az alkalmazáson belüli vásárlások is elérhetőek maradnak.

Mobilitás

Az ügyfelek megtalálták az online kárbejelentés gyenge pontját

A problémát meglepő módon úgy hívják, hogy generatív mesterséges intelligencia.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.