Átfogó intézkedéscsomagot jelentett be az Egyesült Államok kormányzata a Kasparsky Lab termékei és üzletvitele ellen. Az orosz biztonsági cég ugyan magántulajdonban van, de Washington szerint így is komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mivel az orosz titkosszolgálatok hozzáférhetnek a vállalat rendszeréhez.
A potenciális kitiltás lehetőségét már korábban megszellőztető Reuters tegnapi beszámolójában Gina Raimondo kereskedelmi minisztert idézi, aki csütörtökön azzal fordult az amerikaiakhoz, hogy azonnal hagyjanak fel a Kaspersky szoftverek használatával, és váltsanak megbízható alternatívára, hogy "megvédjék magukat, adataikat és családjukat".
A bejelentés szerint a vírusirtó cégnek 30 napon belül tilos lesz amerikai ügyfeleknek értékesíteni a termékeit, szeptember végétől pedig a meglévő ügyfélkörnek sem szabad majd szolgáltatást nyújtani, így a szoftverek frissítése és a technikai támogatása is tiltott tevékenységnek minősül majd. Mindez kiterjed más cégek olyan termékeire is, amelyek tartalmazzák a Kaspersky valamely termékét.
A csomag részeként a Kaspersky két orosz és egy Egyesült Királyságban működő egysége is tiltólistára kerül, mivel azok a kereskedelmi minisztérium tájékoztatása szerint együttműködtek az orosz katonai hírszerzéssel Moszkva kibernetikai hírszerzési céljainak támogatása érdekében. A listázott vállalatokkal külön engedély nélkül egyetlen amerikai állampolgár vagy szervezet sem folytathat üzleti kapcsolatot.
Régóta érik
A vádakat most is és korábban is visszautasító Kasperskyt nem érhette meglepetésként az intézkedés, mivel a cég az elmúlt években többször került kormányzati célkeresztbe. 2017 óta egyetlen szövetségi szervezetnél sem alkalmazzák a cég vírusirtóit, mert azokhoz az amerikaiak szerint hozzáférése van az orosz állami szerveknek.
A Reuters értesülései szerint már az ukrajnai háború 2022-es kitörésének másnapján érkezett diszkrét kormányzati figyelmeztetés néhány amerikai vállalathoz, miszerint Moszkva manipulálhatja a Kaspersky által fejlesztett szoftvereket. A mostani bejelentés közvetlen előzménye pedig egy tavaly májusban indított vizsgálat volt, amelynek eredményeként végül a teljes kitiltás mellett döntött a Biden-adminisztráció.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.
2025.03.18. Symbol Budapest
Szakmai nap a jövőálló digitális infrastruktúra jegyében
A digitális infrastruktúra új kihívásai - legyen szó MI megoldásokról, szigorodó fenntarthatósági követelményekről, vagy az reziliens és szünetmentes működésről - szinte minden nagyobb szervezet életében meghatározó szerepet játszanak. Egy szakmai rendezvénysorozat segítségével közelebb kerülhetünk a megoldásokhoz és segítséget kaphatunk az új technológiák sikeres implementálásához.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak