Ezzel is elejét vennék a lehetséges társadalmi károknak és monopolisztikus folyamatoknak, nem beszélve a nemzetbiztonsági érdekek védelméről.

Kínában a kormányzati tervek szerint kirendelt tisztviselők fogják személyesen ellenőrizni az internetes óriásvállalatok "algoritmusokkal való lehetséges visszaéléseit". Az állami irányítás alatt álló internetszabályozó hatóság pénteki közleménye alapján "a nagy befolyással rendelkező, nagy méretű webhelyeket, platformokat és termékeket" célozzák meg, bár ezek közül egyet sem nevesítettek – derül ki a Bloomberg hétfői beszámolójából.

A szabályozó ezek szerint azt várja, hogy a kínai technológiai cégek benyújtsák valamilyen felülvizsgálatra a vonatkozó algoritmusokat, ezen keresztül pedig elejét vehessék a "visszaéléseknek és a hamis információknak". Ha az illetékes tisztviselők úgy ítélik meg, hogy egy vállalat által alkalmazott technikák hibásak vagy illegálisak, akkor a cégek egyelőre meg nem határozott szankciókkal néznek majd szembe.

Mindezzel a legnagyobb technológiai cégeket kényszerítenék rá azoknak az év elején kidolgozott szabályoknak a betartására, amelyek tiltják az algoritmikusan generált álhírek terjesztését, illetve a monopóliumok algoritmusokon keresztül való megszilárdítását. A hatóság deklarált célja az online függőség megfékezése, a társadalmi zavarok megelőzése és a kínai nemzetbiztonsági érdekek védelme lenne.

Mindenki lelkesen törvénykezik

A tervezett intézkedések a gyakorlatban újabb lépést jelentenek a nagy techvállalatok növekvő erejének visszaszorítására. A kínai kormányzat mindenáron igyekszik megőrizni az internet központi irányítását, ennek pedig egyikfontos kérdése az érintett cégek adatgyűjtési gyakorlatainak ellenőrzése, befektetéseik és tőkebevonásaik felügyelete, és közvetett módon a társaságok irányítóira való nyomásgyakorlás is. Az elmúlt időszakban egy sor cégalapító mondott le vezetői szerepéről saját vállalatánál.

Érdemes megjegyezni, hogy nem Kína az egyetlen olyan ország, ahol a törvényhozók igyekeznek valamilyen módon átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé tenni a technológiai vállalatok algoritmusait. Az Egyesült Királyságban is széles körű szabályozási javaslatot tettek közzé az illegális vagy káros tartalmak terjesztésével kapcsolatban (ebben a Business Insider riportja alapján legalább 11-szer szerepel az algoritmus szó), és Amerikai is benyújtottak egy olyan kétpárti törvényjavaslatot, amelyen keresztül akadályoznák a dezinformáció algoritmizált terjesztését.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.